Amikor 1995-ben a Toy Story a mozikba került, az animációs filmkészítés addigi világa gyökeresen megváltozott. A Pixar első teljes egészében számítógéppel animált filmje a technológiai áttörés mellett merőben másfajta történetet mesélt el, mint a Disney klasszikus mesefilmjei. Abban az időben, amikor a stúdió még az Óperencián túl ismert tündérmesék reneszánszát élte, a Toy Story teljesen új világot teremtett - saját mitológiával, új karakterekkel és olyan humorral, amely egyszerre szólította meg a gyermekeket és a felnőtteket.
A film sikerének egyik kulcsa Woody és Buzz Lightyear párosa. Kettejük kapcsolatában ott van minden, ami a modern buddy-movie dinamikáját működteti: ellentétek, konfliktus, humor és végül barátság. Buzz azonban már az első pillanattól kivételes jelenség volt. A játékfigurák között megjelenő űrvadász nem csupán technikailag volt lenyűgöző - világító LED-lézerével, kinyíló szárnyaival és törhetetlen önbizalmával -, hanem karakterépítésének mélységével is kitűnt. A film egyik legemlékezetesebb humorforrása, hogy Buzz eleinte meg van győződve arról, hogy ő valóban egy galaktikus hős, aki egy titkos küldetés részeként érkezett a Földre, és Andy szobáját idegen bolygóként értelmezi.
Ez az illúzió azonban tragikomikus módon hullik szét, amikor Buzz - egy televíziós reklámnak köszönhetően - rádöbben, hogy valójában egy játék. A jelenet meglepő érzelmi súllyal bír egy olyan filmben, amely elvileg gyermekeknek szól. Dörner György szinkronja pedig különösen sokat ad hozzá Buzz karakteréhez: komikumot, pátoszt és törékenységet egyaránt.
A Toy Story kultúrtörténeti jelentőségéhez azonban nem csupán a karakterek összetettsége járult hozzá. A film központi kérdése - mi lenne, ha a játékok életre kelnének, amikor nem figyelünk - generációk fantáziáját mozgatta meg. A Pixar ezt az ötletet nem horrorisztikus irányból közelítette meg, hanem olyan játékos, szerethető és mégis tűpontos társadalmi modellel, amelyben Andy szobája saját hierarchiával, rituálékkal és közösségi szabályokkal rendelkezik. A történet így egyszerre idézi fel a gyermeki képzelet határtalanságát és a felnőtt világ működési mintáit.
Buzz Lightyear megjelenése szó szerint új korszakot hozott Andy szobájába. Woody, a régi vágású cowboy, a múlt hősi ideálját képviselte, míg Buzz a modern, technikai kütyük bűvöletében élő kilencvenes évek gyermekeinek álomjátékává vált. A dinamika jól tükrözi azt a kulturális váltást is, amelyet a Star Wars-filmek idéztek elő: a klasszikus western helyét a látványos űrkalandok vették át, és a Toy Story ezt a kulturális cserét játékos metaforává alakította.
A film sikerét bizonyítja, hogy Buzz hamar kilépett a vászonról a való világba. A kilencvenes évek végének egyik legkeresettebb karácsonyi játéka lett, és felkerült a Time magazin 100 legjobb játékot felsoroló listájára is. Később saját animációs sorozatot kapott, sőt a Pixar egy külön filmet is szentelt neki, amely a karakter eredettörténetét mutatta volna be. Bár ez a kísérlet megosztotta a közönséget, Buzz kultikus státuszát nem tudta megingatni.
A Toy Story későbbi folytatásai tovább mélyítették a világát, de Buzz 1995-ös debütálásának varázsa utánozhatatlan maradt. Valami különleges történt akkor, amikor a műanyag űrhős először kimondta ikonikus mondatát: "A végtelenbe és tovább!" Ez a szlogen mára nemcsak egy rajzolt figura csatakiáltása, hanem generációk közös élménye, rajongók millióinak mottója lett.
A film mára a popkultúra egyik megkerülhetetlen referenciapontja. Hatása érezhető az animációs filmek új korszakában, a humor és érzelmek újfajta egyensúlyában, sőt a játékgyártás világában is. Buzz Lightyear pedig nem csak egy műanyag játék, hanem a gyermeki képzelet megtestesülése, az örök felfedező, aki harminc éve emlékeztet minket arra, hogy az álmaink határa mindig egy kicsit messzebb van annál, mint ahová elsőre elérnénk.