Erőszakmentes internetet a gyerekeknek!
Gyerekek biztonságos internetezésének érdekében hívta életre az Európai Unió a Safer Internet Program (SÍP) nevű kezdeményezést. Ennek hazai konzorciuma ma adta közre 2015-ös eredményeit.
Gyerekek biztonságos internetezésének érdekében hívta életre az Európai Unió a Safer Internet Program (SÍP) nevű kezdeményezést. Ennek hazai konzorciuma ma adta közre 2015-ös eredményeit.
Sétává szelídülhet idén az informatikaiszolgáltatás-piac utóbbi években látott masírozása. A kormányzati beruházásoktól és így az uniós forrásoktól erősen függő területen várhatóan 2018-ban, a választások évében gyorsul majd ismét a tempó.
Két jogi személlyé alakul át a tizenhárom éve bevezetett márkanevű Invitel júliustól - jelentette be ma Budapesten David Blunck, az Invitel vezérigazgatója.
Július 20-án kerül a mozikba a Star Trek Beyond, a Paramount Pictures és a Skydance produkciójában készült játékfilm, amely 250 évvel repíti előre nézőit a jövőbe. A filmben több futurisztikus technológiai koncepció is megjelenik, amelyeket a Hewlett Packard Enterprise úttörő kutatási-fejlesztési projektjében készülő The Machine képességei ihlettek - jelentette be a cég június elején Las Vegasban megtartott Discover 2016 konferenciáján.
Pusztán attól, hogy gyűjtjük és tároljuk, az adat nem lesz idővel jobb, értékét az információ adja, amelyet kinyerünk belőle - fogalmazott velősen a Cloudera képviselője a Budapest Data Fórumon. A háromnapos konferencia az adattárházak, a nagy adat és az adatkutatás alkalmazási és technológiai kérdéseit taglalta, többek között választ keresve arra is, hogy a nyílt forráskódú eszközök megoldást adhatnak-e az analitika minden problémájára.
Hajlunk az analitikai eszközök téves használatára, ezért az IT-nak gondoskodnia kell róla, hogy az elemzés folyamata olyan hatékony - és elfogulatlan - legyen, amilyen csak lehet.
Repülőgépen ülve sem kell nélkülöznünk az internetet.
A BitTorrent Now alkalmazással zenét, filmet streamelhetünk, vagy vásárolhatunk Android-, iOS- és Apple TV rendszereken. A feltörekvő művészek máris imádják.
A szoftveróriás is harcba indul a Zika vírus ellen.
A Lexmark továbbfejlesztette a multifunkciós nyomtatók (MFP-k) számára tervezett alkalmazását, az AccuRead Automate-et, amelynek új verziója 2016. augusztus 1-től lesz elérhető.
Szinte mindenki felhőalapú megoldások értékesítésével, fejlesztésével vagy támogatásával foglalkozik az Oracle Hungarynél, ahol további félszáz munkahely vár megfelelő szakemberre.
Központilag lehet vezérelni a céges okostelefonokat és táblagépeket a Telenor új szolgáltatásával. A munkatársaknak semmilyen beállítással, frissítéssel nem kell vesződniük még akkor sem, ha új eszközt kapnak.
A felhőalapú infrastruktúrák elterjedésével a biztonsági stratégiákat is újra kell értelmeznünk, ám folyamatos monitorozással és viselkedéselemzéssel a publikus felhő is biztonságossá tehető.
Egyre több bank használ biometrikus módszereket ügyfelei azonosítására.
Közeleg a nyári főszezon, a legtöbben már szállásokat keresünk a nyaralásra, és épp az utolsó kétségbeesett kísérleteket tesszük a strandoláshoz megfelelőnek tartott testforma eléréséért.
Június 23-án, csütörtökön Budapestre érkezik az ESET senior víruskutatója, Peter Košinár.
A Fujitsu Laboratories bemutatta következő generációs mesterséges intelligencia megoldását, amely különféle közösségi jelzések alapján nyújt valós idejű információkat. Az alkalmazás biztonságosabbá teszi a vezetést, és lehetővé teszi a biztosítótársaságok és flottaüzemeltetők számára a sofőr viselkedésének valós idejű lekövetését.
A világ vezető PC-gyártója, a Lenovo budapesti sajtótájékoztatóján mutatta be a partnerek, illetve a sajtó számára új asztali és mobil munkaállomásait.
Ha lezárjuk a videoablakot kitakaró hirdetést, már horogra is akadtunk.
A fürge mozgású robotbogarak a mentők, tűzoltók munkáját segíthetik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.