A Vista jött, látott - /és nem győzött meg mindenkit arról, hogy egyedüli operációs rendszerként használják. Sokan kíváncsiságból telepítik már meglévő XP-jük mellé, mások a kompatibilitási problémáktól tartva szeretnének egy működő XP-t is a Vista mellett tudni. A két Windowszal való zsonglőrködés azonban nem egyszerű, számos buktatót rejt magában, pláne azok számára, akik a partíciók világában sem mozognak még otthonosan.
Partíció-gyorstalpaló
Ahhoz, hogy egy merevlemezen rendelkezésre álló üres területet adatok tárolására használhassunk, a merevlemezt először is particionálnunk kell. Ennek során a merevlemez területét adattárolásra alkalmas blokkokra osztjuk fel, még akkor is, ha a területet egyben szeretnénk felhasználni. Alapvetően kétféle partíciótípus közül választhatunk: létrehozhatunk elsődleges (primary) vagy másodlagos, közismertebb nevén kiterjesztett (extended) partíciót. Elsődleges partícióból tehát akár többet is kialakíthatunk egy merevlemezen, de a legfontosabb, amit tudnunk kell velük kapcsolatban, hogy kizárólag ilyen típusú partícióról lehet rendszert indítani. Pontosabban közülük is csak egyről: arról, amelyik aktív. Ha tehát több elsődleges partíciónk van egy merevlemezen, kizárólag egy lehet közülük aktív, és csakis arról indítható rendszer.
Egy merevlemezen maximum négy partíció hozható létre: akár négy elsődleges, akár három elsődleges és egy kiterjesztett, utóbbiból ugyanis csak egy lehet. Rendszert nem lehet róla indítani, viszont óriási előnye, hogy logikai meghajtókat hozhatunk rajta létre. A logikai meghajtók olyan "partíciónak látszó tárgyak", amelyek a DOS és a Windows operációs rendszerben ugyanúgy betűjelet kapnak, mint az elsődleges partíciók, segítségükkel tehát megoldható, hogy négynél - látszólag - mégis több részre szabdaljunk fel egy merevlemezt.
Vannak, akik egyáltalán nem szabdalják fel merevlemezüket, hanem annak kapacitását egyben használják ki: ilyenkor egyetlen elsődleges partíció terpeszkedik a teljes lemezterületen. Természetesen ebben az esetben egy második operációs rendszer telepítése elég komoly akadályokba ütközik.
Egy másik, valószínűleg ritkább eset, amikor a lemezt két elsődleges partícióra osztjuk fel. Első ránézésre talán nem egyértelmű, de amennyiben meg tudnánk oldani, hogy a gép bekapcsolásakor választhassuk ki, hogy épp melyik partíció legyen aktív, ez volna az ideális módszer egynél több operációs rendszer telepítésére és használatára, így ugyanis a rendszerek egymástól teljesen függetlenül telepíthetők és indíthatók, nem zavarják egymás köreit.
A legtöbb otthoni számítógépben azonban a harmadik példán látható módon, azaz egy elsődleges és egy kiterjesztett partícióra van felosztva a merevlemez. Ilyenkor az utóbb telepített operációs rendszer a kiterjesztett partíción levő valamelyik logikai meghajtóra kerül. Hogyan lehetséges, amikor épp az előbb beszéltük meg, hogy rendszert csak elsődleges partícióról lehet indítani? Nos, úgy, hogy ez csak a látszat. Valójában a második Windows betöltéséhez szükséges állományok mind az aktív elsődleges partícióra kerülnek, és onnan vezérlik a rendszerindítást. Na, pont ez okozza a bajt!
Rendszert tölts!
A probléma megértéséhez fussuk át nagy vonalakban a rendszerindítás, azaz a bootolás folyamatát. Miután a BIOS elvégezte teendőit, szemügyre veszi a különböző eszközöket (az általunk megadott sorrendben), hogy kire bízhatná rá az operációs rendszer betöltésének feladatát. Merevlemezünkhöz eljutva örömmel fedezi fel a partíciók adatait és a rendszertöltéshez szükséges kódot tartalmazó, úgynevezett fő rendszertöltő rekordot (közismertebb nevén: Master Boot Record vagy MBR). Az MBR megkeresi az aktív elsődleges partíciót, majd átadja a vezérlést az azon található rendszerindítási szektornak (közismertebb nevén: bootrekordnak). Mivel a bootszektort korábban maga az operációs rendszer helyezte el az adott partíción, az pontosan tisztában van teendőivel. A Windows 2000 és XP esetében betölti az NTLDR állományt, amely a közismert boot.ini alapján eldönti, hogy kell-e bootmenüt megjeleníteni, vagy a rendszer egyedül van, és máris indítható. A Vistában az NTLDR-t leváltotta a Windows Rendszertöltés-vezérlő (Windows Boot Manager), amely a boot.ini-ből továbbfejlesztett Boot Configuration Data (BCD) alapján jár el hasonló módon, mint elődje.
A kulcskérdés tehát az, hogy melyik operációs rendszer indítószektora van az egyetlen elsődleges partíción? A válasz pedig nagyon egyszerű: azé, amelyiket időben később telepítettünk. Az ezzel kapcsolatos aranyszabály így szól: mindig az újabb operációs rendszert telepítsd később! Az új Windows (Vista), felismeri elődjének (XP) rendszerindító nyomait az elsődleges partíción, és amikor felülírja a bootszektort - hogy saját indítókódja érvényesüljön -, gondoskodik arról, hogy a régi rendszer is betölthető maradjon. Fordítva ez nem igaz. Ha az XP-t telepítjük másodjára, az mit sem törődik a számára ismeretlen Vista-indító állományokkal, fejbe csapja a bootszektort a sajátjával, és részéről el van intézve a dolog. Persze ha az elsődleges partíción, mondjuk, Windows 2000 volna, azt felismerné, és szépen be is dolgozná a boot.ini-be, így a gép bekapcsolásakor választhatnánk, hogy melyiket akarjuk használni.
Vista mellé XP
A hosszúra nyúlt bevezető után koncentráljunk a leggyakoribb problémák hatékony megoldására ť
