Hirdetés
. Hirdetés

A vádlottak padján az Anonymous

|

A 2010-es akció miatt ítélhetik el őket.

Hirdetés

Vádat emeltek az Egyesült Államokban csütörtökön az Anonymous nevű nemzetközi hackercsoport 13 feltételezett tagja ellen számítógépes rendszereket célzó támadásokért.

A virginiai vádesküdtszék elsősorban azt a 2010-ben indított internetes műveletet tartja bűnténynek, amelyben a hackerek - tiltakozásul egy fájlmegosztó nemzetközi kalózoldal bezárása miatt - amerikai kormányzati, pénzintézeti és más honlapokat támadtak meg. A vádesküdtszék szerint a hivatalos védelem alatt álló számítógépes rendszerek feltörése mellett szerzői jogokat sértettek meg, és nemzetbiztonsági fenyegetést is jelentettek.

 

Az Anonymous egyebek között kongresszusi honlapokat, az amerikai igazságügyi tárca webhelyét, a Visa és a Mastercard hitelkártyacégek oldalait tette elérhetetlenné.

Támadást intézett a csoport olyan honlapok ellen is, amelyek nem voltak hajlandók támogatni a bizalmas dokumentumok közzétételével foglalkozó WikiLeaks szervezetet.

Az amerikai vádhatóságok már több ízben felléptek az Anonymous ellen. Tavaly az ügyészség a hackercsoport hat tagja ellen emelt vádat kormányzati és a vállalati honlapok megtámadása miatt. A mostani vádemelésekben érintett tagok valamennyien az Egyesült Államokban élnek, életkoruk 21-től 65 évig terjed.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.