Hirdetés
. Hirdetés

Akit egyszer meghackelnek, esélyesen egy éven belül újra áldozat lesz

|

Azt gondolnánk, hogy nem csap ugyanoda kétszer a villám, de sajnos az IT-biztonságban a tapasztalatok szerint ez a mondás nem alkalmazható.

Hirdetés

Az otthoni, illetve a hibrid munkavégzésnek meg vannak a hátrányai, ugyanis a cégek ezáltal sebezhetővé válnak, hiszen a céges, jó esetben védett hálózatok helyett az alkalmazottak az otthoni hálózataikat használják. Ha egy vállalat túl van egy hackertámadáson, akkor sem érdemes hátradőlni, ugyanis egy kimutatás szerint nagy esély van arra, hogy a bűnözők ismét bepróbálkoznak majd.

Hirdetés

Crowdstrike Services Cyber Front Lines kiberbiztonsági cég jelentése az általuk megtapasztalt, valós eseteikre épít, ez alapján figyelmezteti a cégeket, hogy akit támadás ért, azoknál kifejezetten nagy az esélye, hogy egy éven belül megismétlődik a gond. Elmondásuk alapján, az általuk védett cégek 68 százalékánál próbálkoztak meg újra támadni a a hackerek, miután első behatolásuk sikeres volt.  

"Azok a szervezetek, akik nem használják ki a lehetőséget, hogy tanuljanak a korábbi esetből és jobban felkészüljenek egy következő behatolásra, olyan támadást szenvedhetnek el, mely eredményeként, adatokat veszíthetnek el, zsarolásokat kaphatnak vagy egyéb pénzbeli veszteségeket könyvelhetnek el." - írja a cég közleményében. 

Szerintük a hackerek is abból indulnak ki, hogy sokan azt gondolják: annyi támadható cég és magánszemély van a világon, hogy velük aztán úgysem történik meg újra mindez "a nagy számok törvénye alapján", így aztán végül semmit nem javítanak cégük kiberbiztonságán. A hackerek viszont tisztában vannak ezzel a nemtörődöm hozzáállással, pont ezért ilyen magas az esélye annak, hogy újra, ugyanott próbálkoznak - gyakran sikerrel.

Ha valakit megtámadnak, akkor  a hálózat biztonságossá tétele után mindenképp fontos, hogy rendszeres biztonsági frissítéseket telepítsenek, erős (és természetesen új) jelszavakkal védjék a fiókokat, valamint a szükséges esetekben használjanak kétlépcsős azonosítást. A nagyobb cégeknél persze fontos a biztonsági szakértők bevonása is, akik pontosan tudják, hogy hol lehetnek sebezhetőségek, és segítenek ezeket kiküszöbölni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.