Hirdetés
. Hirdetés

Bitang erős lett a Windows 10 vírusirtója

|

A Microsoft legalábbis nagyon elégedett vele, mivel Window Defender több vírusellenes célprogramot is felülmúlt a legújabb független tesztekben.

Hirdetés

Hirdetés

A Windows Defender teljesítménye jelentősen nőtt a legfrissebb vírusellenes tesztek alapján, és a Microsoft nem is mulasztotta el a lehetőséget, hogy ebből az alkalomból az egekbe dicsérje a Windows 10 alapértelmezett vírusirtóját.

A tesztek valóban azt mutatják, hogy a Windows Defender több területen a célprogramoknál is jobban teljesít.

A védelem kategóriájában például egészen magas osztályzatot ért el, mivel a kétezer vírusmintából csak kettőt engedett át a szűrőjén. Így a lehetséges 6-ból 5,5 pontot kapott.

Sőt, a Microsoft szerint a Windows 10 felhasználók a két hibás észlelés ellenére is teljes mértékben védettek, hála az operációs rendszer összevetett biztonsági arzenáljának.

A cég azt állítja, hogy a program valójában még annál is jobb, mint amit a számok mutatnak. A Microsoft Windows Defender Security Intelligence csapata ugyanis tesztelte azt a két mintát, amit tesztek szerint elhibázott a szoftver,  és megállapította, hogy a rendszer más elemei ezeket a vírusokat is kiszúrták, és hatástalanították.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.