Hirdetés
. Hirdetés

Különleges e-kárbejelentő fejlesztés segíti a magyarországi balesetek résztvevőit

|

Hazai fejlesztésű biztosítási ügyintéző applikáció nyerte el az Év honlapja pályázaton az Év technológiai megoldása díjat.

Hirdetés

A Pénzügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indított kategóriában első helyen végzett új megoldás tesztelését, programozását és megvalósítását a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hajtotta végre. Mészáros László, a szervezet Műszaki és Informatikai főosztályának vezetője beszélt a különleges újításról.

A szakember feladata a MABISZ meglévő rendszereinek támogatása, továbbá a biztosítási üzletág innovatív lehetőségeinek felkutatása és elemzése. Több mint 30 éve segíti és irányítja informatikai és üzleti felsővezetőként a szállítói és a vevői oldal megoldásainak fejlesztését. A kezdetektől szívügye az E-kárbejelentő mobilapplikáció megvalósítása.

A fejlesztés fejlődéstörténete

"Amikor 2018-ban elkezdtük az E-kárbejelentő fejlesztését, a biztosítótársaságok már jelentős lépéseket tettek a digitalizáció útján" - mondta Mészáros László. "A rendszer fontos része, hogy az összes kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban (KGFB) érintett biztosítót sikerült megnyernünk a projektnek, ezért olyan megoldást akartunk, amit minden társaság elfogad és használ, továbbá az ügyfelek, a felhasználók szempontjából is hibátlanul és gyorsan működik. Közös munkával összesen fél év alatt sikerült elkészítenünk és 2019 elején elindítanunk az applikációt, amelyben az akkor a piacon még kevésbé elterjedt QR-kódos megoldást alkalmaztuk. Az egyik fő célunk az volt, hogy minél kevesebb rontási lehetőség legyen benne, és minél könnyebben lehessen megadni a kárbejelentéshez szükséges adatokat."

Hirdetés

További finomhangolás

"Ezzel azonban a fejlesztések nem álltak le: a balesetben résztvevőktől és a biztosítótársaságoktól érkező visszajelzések alapján tovább alakítottunk az alkalmazáson, új szolgáltatásokat tettünk benne elérhetővé. Fontos, hogy ezáltal már Casco biztosításokra is el lehet kezdeni a kárbejelentési folyamatot, amely később átvált KGFB-re, így gyorsul az ügyintézés. A cél az volt, hogy a fejlesztések a balesetekben részt vevőket segítsék, ezért rengeteg apróságot javítottunk a rendszerben. Rövidebb lett a kitöltés ideje, javult a minősége és a sebessége, többféle segítséget építettünk be a balesetek lerajzolásához, a fotózásnál pedig támogatást adunk a felhasználóknak arra vonatkozóan, mely részekről készítsenek felvételeket a kárbejelentés beküldéséhez" - folytatta a szakember.

"Az egyik legfontosabb változtatás, hogy míg az E-kárbejelentő rendszernek korábban nem volt lehetősége a biztosítottak adatait tartalmazó központi adatbázisba betekinteni, ma már képes erre. Ez annak is köszönhető, hogy a törvényalkotók is afelé mozdultak, hogy gyorsítsunk a folyamatokon. Így a megfelelő engedélyek és feltételek biztosításával a MABISZ programja bekérdezhet az adatbázisba, amely alapján a rendszer automatikusan kitölti az ott található információkkal a megfelelő rubrikákat. Ezzel már QR-kódra sincs szükség az elektronikus kárbejelentéshez, a rendszám alapján a felelősségbiztosításnál megadott szerződéskötő születési dátumát, esetleg az érintett cég adószámát ismerve rendkívül gyorsan bekérdez a nyilvántartásba, és onnan azonnal érkeznek az adatok."

A programozás részegységei

"A programozás különlegessége, hogy mindegyik fejlesztés önálló, nem használunk hozzá motorokat. A munka során igyekszünk minden esetben ugyanazokat a szolgáltatásokat biztosítani a végpontokra. A fejlesztés projektszempontból vizsgálva folyamatosan négy szálon fut. A kódolás a felhasználók visszajelzéseitől függ, amit kiegészítünk a SurveyMonkey felületen végzett felmérésekkel. Elmondható, hogy a baleseti kárbejelentők 10 százaléka visszajelez a rendszer működésével kapcsolatban, ezen adathalmazt elemezve is további finomításokat tudunk elvégezni. Az új release-eket féléves etapokban töltjük fel a szolgáltatásra, ezekbe a folyamatosan érkező biztosítói igényeket is beillesztjük. A negyedik vonal a User Experience (UX) vizsgálata, a felhasználói élmény tervezése, amit külsős személyek bevonásával, nagy mintás teszteléssel végzünk el a piac teljes vertikumát felmérve" - mondta Mészáros László.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.