Hirdetés
. Hirdetés

SecWorld 2020: Kiberbiztonsági kihívások az egészségügyben a COVID-19 idején

|

Dr. Krasznay Csaba intézetvezető (Kiberbiztonsági Kutatóintézet) arról beszélt, miért élénkültek meg a kibertámadások az egészségügyi intézmények ellen, és milyen válaszok kínálkoznak az új biztonsági kihívásokra.

Hirdetés

Hirdetés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője azzal kezdte előadását, hogy a járvány alatt a kiberbűnözők aktivitása megélénkült, a támadások száma mintegy másfélszeresére ugrott.

Az élénkülés magyarázata, hogy a bűnözők, akik mindig is a változásokhoz igazodnak, most kihasználják, hogy az egészségügyi intézmények kiélezett körülmények között tevékenykednek, így könnyebb pénzt kizsarolni belőlük. A felhasználók pánikban vannak, így szintén könnyebb becsapni őket. Emellett a járvány olyan zavaros viszonyokat teremt, amelyben az állami aktorok küzdelme is felerősödik, és az álhírek száma is megnő.

Ami az egészségügyi szférát illeti, az intézmények információbiztonsága fogyatékos, feljavítások több éves fejlesztést igényel, és amíg ez nem történik meg, különös hangsúlyt kap a jogi környezet erősítése, a szabályok betartatása.

A nemzetközi együttműködést példázva Krasznay bemutatta az EU által támogatott ECHO programot, amely az európai kiberbiztonsági összefogás pilotprojektje. Végül felvázolta a jövő dilemmáit, így a koronavírus-járvány által felvetett adatvédelmi kérdéseket, és bemutatta a kiberbiztonságot is szolgáló Science Park koncepcióját.

Az előadás itt tekinthető meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.