Hirdetés
. Hirdetés

Súlyos kritikát kapott a Huawei

|

Trump elnök a NATO-csúcs után biztonsági kockázatnak nevezte a kínai gyártót.

Hirdetés

Hirdetés

Trump elnök "biztonsági kockázatnak" nevezte a Huaweit azt követően, hogy a NATO vezetői legutóbbi találkozójukon a biztonságos 5G kommunikáció fontosságát hangsúlyozták.

Trump szerint azok az országok, amelyek biztonsági szempontból megvizsgálták a Huawei-jel folytatott partneri kapcsolatot, végül úgy döntöttek, hogy kihagyják a kínai óriást az 5G hálózatok fejlesztéséből. Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy a Huawei biztonsági kockázat, veszélyt jelent a biztonságra.

A NATO konkrétan nem beszélt a Huaweiről, de hangsúlyozta, hogy a tagországoknak biztonságos kommunikációra van szükségük.

A Huawei május közepén került az amerikai kormányzat fekete listájára. A cég azóta nem dolgozhat együtt amerikai cégekkel, és nem használhatja termékeiket, köztük olyan alapszoftvereket,mint az Android és a Windows, amelyeket korábban kiterjedten alkalmazott mobiljaiban és PC-iben.

A tiltás nyomán a Huawei felgyorsította saját operációs rendszerének fejlesztését, és az Andoid, illetve Google-appok telepítése nélkül is meg tudta őrizni vezető szerpét a mobilpiacon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.