Computerworld Café: vendégünk Bőgel György egyetemi professzor

|

Folytatódik videós sorozatunk, amelyben ezúttal Bőgel György egyetemi professzor mesél életútjának eddig soha nem ismert oldaláról.

Bőgel György szakmai életútjáról, tevékenységéről számtalan információt találni a világhálón, rengeteg könyvet és pulikációt írt, a Computerworld Caféban éppen ezért a személyes oldalát mutatjuk meg.

A videóból kiderül, mivel tölti idejét a pandémia alatt a vállalatirányítás egyik legnagyobb hazai szakértője; ha nem ír, akkor éppen mit olvas a legszívesebben, ami nem szak-, hanem szépirodalom. Azt is megtudhatjuk, milyen bonyolult gazdasági környezetben kezdte meg szakmai pályafutását közgazdászként, amihez a kilencvenes években az informatika társult.

Van párhuzam az akkori paradigmaváltás és a jelenleg zajló folyamatok között, de a professzor szerint a pandémia nem kiváltotta, hanem felerősítette azt a tendenciát, ami "szétesésnek" nevezhető, azaz nagyon sok területről derült ki, hogy nem kell házon belül tartani, hanem éppen távolról (a világ bármely pontjáról) is el lehet végezni a hozzátartozó feladatokat. Az ellátási láncokban megnövekedett kockázat pedig ráerősített a robotizálásra és a digitalizációra.

De milyen lesz a jövő szakembere egy ilyen változó környezetben, amikor kiélezett verseny zajlik a felsőoktatásban? Ráadásul egy rendkívül gyorsan elavuló tudományterületen? Mit lát egy jó szakember legelőször a monitorán, amikor bekapcsolja a gépét?

A vezetők szerepe nagy átalakulás alatt áll, a professzor tanácsot adott, mi az a három könyv, amit mindenképpen el kell olvasnia annak, aki az élen akar járni, illetve aki végignézi a videót azt is megtudja, hogy a vállalatirányítás terén mire kell nagyon odafigyelni most.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.