Computerworld Café: vendégünk Tompits László, a Szerencsejáték Zrt. IT-igazgatója

|

Folytatódik videós sorozatunk, amelyben ezúttal Tompits László, a Szerencsjáték Zrt. IT-igazgatója mesél szakmai életútjáról, valamint a nemzeti lottótársaság új, innovatív termékeiről, az e-sportról és a virtuális sportokról. A kettő ugyanis nem ugyanaz!

Tompits László igazi versenyistállóban kezdte pályafutását az egyetem után: Ausztriában dolgozott fejlesztőként, az osztrák munkakultúrában töltött éveket pedig kemény időszaknak tartja. Ezt követően 27 évet töltött a Magyar Nemzeti Banknál, ahol számos területen kipróbálhatta magát a programozómatematikus-közgazdász végzettségű szakember. Mint mondta, az eltelt három évtized alatt kellő mennyiségű hibát látott ahhoz, hogy jelenlegi csapatával a Szerencsejáték Zrt-nél hatékonyan tudják megvalósítani a kitűzött célokat.

Jól mutatja ezt, hogy a koronavírus-járvány okozta kihívásokra a lottótársaság több új termék felgyorsított bevezetésével válaszolt, ezek közül az első a három hónap alatt elindított e-sport fogadás volt. Kiemelkedő eredmény, hogy ezen rövid idő alatt a jogi és szabályozói hátteret is sikerült biztosítaniuk, ami az informatikai projektek esetében a legfontosabb. Minden tekintetben, mind grafikai kivitelben, sebességben, játékélményben kiforrott termékek születtek.

A nemzeti lottótársaság kínálatában a legnépszerűbb nemzetközi játéktípusok érhetőek el. Ilyen például a többjátékos online csatateres játékok (MOBA) közül a League of Legends (LOL), a Dota 2, az Arena of Valor és a King of Glory (utóbbi kettő mobiljáték), a belső nézetű lövöldözős játékokból a Counter Strike: Global Offensive (CS:GO), a Rainbow Six Siege, Call of Duty és az Overwatch, a valós idejű stratégiai játékokból pedig a Starcraft. Bevezetésre került az e-sport kártyajátékok közül a Hearthstone, amely szintén a kínálat részét képezi, valamint az egyik kategóriába sem sorolható Rocket League. Ezen kívül fogadható a szimulátor típusú e-sportok közül a FIFA20, az NBA2K és az NHL2K is. Az e-sport mérkőzések döntő többségéhez pedig live stream is biztosított a Tippmixpro oldalán.

Arról, hogy hazánkban mely játékok a piacvezetők, hogyan működik a fogadási rendszer, és mi a különbség az e-sport és a virtuális sport között, Tompits László részletesen is beszélt, sőt kulisszatitkokat is elárul az alábbi videónkban:

A Computerworld Café további epizódjait itt találhatja meg.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.