A Cisco bemutatta a világ legfejlettebb hálózati félvezetőjét, a Cisco QuantumFlow processzort

|

A Cisco bemutatta új, QuantumFlow névre keresztelt processzorát, amely a világ legfejlettebb hálózati szilíciumlapkája, és egyben a piac első teljesen integrált, programozható hálózati lapkakészlete. A több mint ötéves fejlesztőmunka gyümölcseként létrejött processzor egyetlen lapkáján 40 processzormag található, így képes akár 160 egyidejű folyamatot feldolgozni. Ezzel nemcsak a mai korszerű hálózati környezetek által támasztott elvárásoknak felel meg, hanem a jelenlegi hálózati processzorokat követő több generáció teljesítményével is felveszi a versenyt.

A Cisco QuantumFlow processzor mögött a Cisco több mint száz mérnökének munkája áll, akik a projekt során negyvennél is több újítást szabadalmaztattak. A forradalmian új processzor megalkotásában számos olyan mérnök is közreműködött, akik már a Cisco 2004-ben bemutatott CRS-1 útválasztórendszeréhez készült Cisco Silicon Packet Processor (SPP) lapkájának fejlesztőmunkájában is részt vettek. A technológia, a tervezés és a szakismeretek terén azóta elért fejlődés eredményeként a fejlesztőcsapat a hálózati ágazatban korábban rekordnak számító 185 millióról - amit egyébként pont a Cisco SPP állított be - immár 800 millióra növelte a tranzisztorsűrűséget a QuantumFlow processzor esetében. ### A Cisco Systemsről: A Cisco Systems, Inc.(NASDAQ: CSCO) az internetes hálózati piac vezetője. A Ciscóval kapcsolatos hírek és információ a Weben a http://www.cisco.com címen olvasható. Cisco-berendezéseket Európában a Cisco Systems International BV, a Cisco Systems, Inc, teljes tulajdonú leányvállalata szállít. További információ: Mészáros Attila Cisco Magyarország, marketing manager Telefon: (36) 1 225 4766 e-mail: atmeszar@cisco.com

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.