A kéretlen SMS-ek ellen véd az SAP megoldása

|

A mobilitás terjedésével a biztonsági kérdések is egyre fontosabbá válnak- hangsúlyozza az SAP szoftvergyártó. A mobilszolgáltatóknak kínált SMS kezelő megoldását ezért megerősítette egy biztonsági platformmal, melynek köszönhetően az automatikusan felfedezi, blokkolja a hálózatba érkező, gyanús SMS-eket, melyek célja sok esetben a bankkártya csalás.

„Naponta 1 millió spam SMS-t blokkolunk, mely csupán egy részét képezi ügyfeleink előfizetőinek. Fontosnak tartjuk, hogy a gyanús üzenetküldési forgalom ellen is védelmet tudjunk biztosítani a szolgáltatók számára” –mondta a szoftvercég mobil szolgáltatásokért felelős vezetője. Idén januárban például jelentősebb adathalász támadást indítottak több amerikai mobilszolgáltató ügyfelei ellen, melyeket a szoftvercég rendszere megvédett, és nem engedte a végfelhasználókhoz való eljutást. Az új spam ellenes képességet az SAP már jelentős számú amerikai, és néhány más mobilszolgáltatónál is telepítette. A vállalat tervei szerint még az idei évben elviszi az SAP SMS 365 értéknövelt szolgáltatását az összes mobilszolgáltatóhoz. A szoftvercég mobil szolgáltatásai naponta 1,8 milliárd üzenet feldolgozását segíti ügyfeleinél, több mint 1000 szolgáltatónál van jelen világszerte, elérve 6,1 milliárd előfizetőt 210 országban.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.