A PONT RENDSZERHÁZ Közép-Európa 30. legsikeresebb IT cége

|

A PONT rendszerház Kft. a 2007-es Technology Fast 50 közép-európai versenyen a 299%-os árbevétel-növekedésének köszönhetően a 30. helyen végzett, és ezzel az eredménnyel bekerült az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) legsikeresebb 500 IT céget tartalmazó listára.

A Technology Fast 50 elnevezésű verseny, amelyet a Deloitte Central Europe vezető tanácsadó cég hirdetett meg idén nyolcadik alkalommal, azzal a céllal született, hogy elismerje azokat a leggyorsabban növekvő, dinamikus piaci szereplőket, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és tevékenységükkel hozzájárulnak az egész régió fejlődéséhez. A rangsort az elmúlt öt év árbevétel-növekedése alapján állították fel, a jelentkezési feltételek között szerepelt még a minimum 50.000 eurós éves árbevétel, közép-európai székhely, valamint olyan saját technológia, amely jelentős mértékben hozzájárult az eredmény eléréséhez. A PONT Rendszerház Kft., második alkalommal nevezett a versenyre, és a 2002 és 2006 között elért 299%-os árbevétel növekedésének köszönhetően a tavalyi 38. helyezés után, idén a 30. helyen végzett. Ez az igen előkelő nemzetközi eredmény azt támasztja alá, hogy megfelelő hozzáértéssel, a vezetők és szakemberek elhivatottságával, tanulni vágyásával, a képzett munkaerővel, minőségi munkával, rugalmassággal és a jól megválasztott technológiával töretlen fejlődést és sikereket lehet elérni. Persze ez az elégedett vevők nélkül lehetetlen, belőlük pedig van szerencsére, köszönhetően a cég sikeres ügyfélközpontú filozófiájának. De mi kell ahhoz, hogy a jövőben is a Pont rendszerházat válasszák? „Munka, folyamatos, kemény munka és egy hihetetlen jó csapat, akik szakértelmükkel és akaraterejükkel szinte bármire képesek. Sikerünknek természetesen idén is örülünk, mert továbbra is a helyes irányválasztást mutatja. A jövőt illetően pedig bizakodóak vagyunk, szeretnénk ha ezek a remek alapok ki tudnának teljesedni. Ezért az elkövetkezendő években tanácsadói szolgáltatásunkat szeretnénk tovább bővíteni illetve a nemzetközi piacon szeretnénk még több teret hódítani” – mondta Kovács László, a cég ügyvezetője.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.