A Qualysoft portálbiztonságban és -üzemeltetésben terjeszkedik

|

Több hónapos tárgyalás sorozat után a Qualysoft Csoport ez év elején 30%-os tulajdon részt szerzett a hazai piacon portál- és portálbiztonsági megoldásairól illetve a portálok üzemeltetésében elért sikereiről jól ismert Publishing Factory cégben. A betársulással nem csak a magyar piacon segíti egymást a két cég, hanem a Qualysoft erőteljes európai jelenlétének segítségével regionális együttműködésre törekszenek

A Qualysoft Magyarországon elsősorban a banki és pénzügyi szektorban ismert, de a telekommunikáció és a gyártóipar számára is vannak megoldásai, valamint üzleti megoldásain belül maga is számos vállalati portált fejlesztett és üzemeltet sikeresen. Ausztriában Business Process Managementben rendelkeznek kiemelkedő szakértelemmel. Román, szerb és szlovák leányvállalatain keresztül pedig számos szoftverfejlesztőt és -tesztelőt foglalkoztat német, magyar és osztrák projektjeiben. "A partnerség mellett azért döntöttünk, mert továbbra is az egyik legeladhatóbb és leginnovatívabb területnek tekintjük az internet alapú megoldásokat, ráadásul ügyfél oldalról folyamatosan jelentkezik az igény is" - mondta Oros Péter, a Qualysoft nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója és egyben résztulajdonosa. "A Publishing Factory igen jó befektetés volt, hiszen az internet használat előretörésével a portálok IT-biztonsági kérdései ismét előtérbe kerültek. Újból itt az ideje nem csak a tartalmak közzétételére, de azok biztonságos üzemeltetésére is odafigyelni . A Publishing Factory révén a cégünknél eddig is magas színvonalon fejlesztett és megvalósított portálmegoldások további biztonsági és üzemeltetési támogatást is kapnak, ami a Qualysoft jelenlegi portfóliójához szervesen illeszkedik" - jegyezte meg Oros. "Nagyon örülök, hogy a piac által elismert, szakmai befektetőt találtunk a Qualysoft személyében. Azt gondolom, hogy megoldásainkat ötvözve még piacképesebb, innovatívabb és látványosabb megoldásokat tudunk nyújtani hazai és külföldi ügyfeleinknek" - összegezte a bevásárlás előnyeit a Publishing Factory szemszögéből Fischer Zsolt ügyvezető igazgató. A két cégnél foglalkoztatott szakemberek száma és tudása, illetve az eddigi referenciák alapján jogosnak és megalapozottnak tűnik az együttműködés sikerében való hit. Az új tulajdonos személye az eddig megszokott ügymenetet és szerződés állományt nem érinti, leginkább további garancia a jelenlegi és meglévő ügyfelek számára egyaránt Qualysoft Csoport A Qualysoft Csoport a nemzetközi informatikai piac dinamikusan fejlődő, jelentős referenciákkal rendelkező szereplője. Az 1999-ben alapított cégcsoport Európa hat országában (Magyarország, Ausztria, Németország, Szerbia, Románia és Szlovákia) áll ügyfelei rendelkezésére. A nemzetközi jelenlétnek köszönhetően naprakész információkkal és tudással rendelkezik az ügyfelek igényeiről és az azokat támogató info-kommunikációs megoldásokról. A cégcsoport tevékenysége az informatikai tanácsadástól kezdve ez egyedi fejlesztéseken át egészen az integrált rendszerek kulcsrakész átadásáig és a vállalati portálmegoldásokig terjed. A cégcsoport munkatársainak száma álladóan bővül. Jelenleg mintegy 260, szakmailag magasan képzett kolléga gondoskodik Európa-szerte az ügyfelek állandó és hatékony támogatásáról. További információk: www.qualysoft.com Kontakt: andrea.jager@qualysoft.com Publishing Factory A Publishing Factory Kft.-t 2000-ben hozták létre azzal a céllal, hogy az internet/intranet technológiára építkezve nagy megbízhatóságú, komplex és testre szabott megoldásokat nyújtson ügyfeleinek.. Fő tevékenysége az internetes portálok készítése, üzemeltetése, valamint az ezekhez kapcsolódó IT-biztonságtechnikai feladatok ellátása. A cég az elmúlt évek alatt a hazai Internet-szolgáltatás meghatározó szereplőjévé vált, jelenleg a legnagyobb forgalmat kiszolgáló portál-üzemeltető vállalkozások egyike. Rendszerek telepítésénél minden tekintetben komplex szolgáltatást nyújt, az igényfelméréstől a megvalósításon át egészen az üzemben tartásig. Testre szabott megoldásaik mindig figyelembe veszik a differenciált igényeket, és azok maximális kielégítésére törekszenek. További információk: www.publishing.hu kontakt: zsolt.fischer@publishing.hu

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.