A SAPA a NEXON-ra szavazott

|

Hatékonysága növelése érdekében a SAPA Profiles Kft. –a globálisan legnagyobb alumíniumprofil-gyártó hazai képviselője - integrált humánügyviteli rendszer bevezetése mellett döntött. A területen dolgozó kollégák korábbi jó tapasztalata miatt a NEXON megoldására esett a választás.

Az alumínium profilok gyártásával foglalkozó, 2007-ben alapított SAPA Profiles Kft. elsősorban hatékonysága növelése érdekében döntött úgy, hogy nemcsak lecseréli a korábban alkalmazott TB és bérügyviteli szoftvert, hanem egyúttal komplex, integrált humánügyviteli szoftvert vezet be. A vállalat HR szakembereinek munkáját jelentősen megkönnyíti és felgyorsítja, hogy a korábban külön Excel-táblákban kezelt információkat egyetlen, integrált rendszerben rögzítik, hiszen így minden szükséges adat azonnal a rendelkezésükre áll. A SAPA az integrált rendszerek közül a NEXON megoldását választotta. „A SAPA HR szakemberei közül többen már ismerték és szerették ennek a humánügyviteli szoftvereket fejlesztő vállalatnak a termékeit, így végül a NEXON megoldásainak felhasználóbarát kialakítása volt a döntő szempont” – indokolta a döntést Horváth József, a SAPA HR igazgatója. A vállalat 2009 decemberéig a nexONHR személyügyi nyilvántartást, a nexONBÉR bérügyviteli rendszert, a nexONTIME munkaidő-nyilvántartást, valamint az ezekhez tartozó webes vezetői és dolgozói önkiszolgáló felületet biztosító persONLINE megoldást vezette be. A webes modul előnye, hogy a jelenléti íveket nem papír alapon vezetik, hanem egy interneten keresztül elérhető felületen rögzítik az erre kijelölt műszakvezetők és adminisztrátorok, így a munkaidőadatok azonnal bekerülnek a munkaidő-nyilvántartásba és a bérszámfejtésbe. Mivel az integrált rendszer különböző elemeinek bevezetése projekt alapon történt, a vállalatnál még jelenleg is zajlik a nexCAFÉ cafeteria-rendszer, a nexONJOB toborzás-kiválasztás, valamint a nexONTD képzés-fejlesztés szoftver bevezetése. A SAPA ugyanakkor már most sikeresnek értékeli az együttműködést, mert az eddig bevezetett szoftverekkel érzékelhetően egyszerűsödött, ezen túl sokrétű belső szolgáltatásokkal is bővült a vállalat HR adminisztrációja.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.