A Siemens szoftverével vezet be okosmérést Litvánia

|

A Siemens és partnerei 1,2 millió okos mérőóra bevezetésében vesznek részt Litvániában.

Mérésiadat-menedzselő megoldást vezet be Litvániában a Siemens Smart Infrastructure, amelyhez tíz évig támogatást és karbantartást is biztosít a helyi energiaszolgáltató, az ESO számára. A Sagecom a mérőórákat, valamint a leolvasó rendszert szállítja, a litván távközlési szolgáltató, a Bité Lietuva pedig a projekt telekommunikációs partnere.

Kiépülő okosmérő infrastruktúrájával az ESO az eddiginél nagyobb energiahatékonysággal működtetheti majd a villamosenergia-hálózatot. A tervek szerint az energiafogyasztás 6 százalékkal, az elosztóhálózat energiavesztése pedig 10 százalékkal fog csökkenni.

A Siemens EnergyIP mérésiadat-menedzselő megoldás, mint szabványos alaprendszer, számos további biztonsági funkcióval, például végponttól végpontig terjedő adattitkosítással is kiegészül a helyi, szigorú biztonsági követelményeknek megfelelően. Ennek eredményeként a napelemes rendszerek, az akkumulátoros energiatárolók és az elektromobilitás töltési infrastruktúrájának nagyszabású bővítésével jelentkező, illetve más hálózati szereplők megjelenéséből adódó, új kihívásokat is célzottan lehet majd megoldani. Mindez a jövőbiztos hálózatüzemeltetés alapjait fekteti le.

Litvániai szerződésének részeként a Siemens szoftvermegoldását az ESO olyan öröklött rendszereivel is integrálja, mint a számlázási információs rendszer, az ügyfélportál és a vállalati eszközgazdálkodó rendszer.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.