A vállalatok szemében felértékelődött az infokommunikáció

|

A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) által készített, az SAP és a Sun Microsystems szakmai támogatásával létrejött kutatás szerint 2007-ben jelentősen felértékelődött az infokommunikáció szerepe a Magyarországon működő vállalatok körében, a cégek nehézségeik ellenére is előszeretettel költenek IT-fejlesztésekre.

A kutatás célja a Magyarországon működő vállalatok informatikai felkészültségének és a döntéshozatal menetének feltárása volt. A felmérés szakmai partnerei az IT piac meghatározó szereplői, amelyek széleskörű hazai és nemzetközi tapasztalata, illetve az SZVT tudományos munkáinak országos elismertsége garancia volt a kutatás eredményességére. A vizsgálat kiterjedt a jövőbeni trendekre és a vállatok terveire is. Több mint 800 cég IT- vezetője, felsővezetője adott választ az SZVT kérdéseire, közöttük a gyártó, kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások azonos mértékben kerültek bele a mintába. A cégeket árbevétel alapján négy osztályra osztotta a kutatás (félmilliárd alattiak, fél- és másfél milliárd közöttiek, 1,5 és 2,5 milliárd közöttiek, 2,5 milliárd felettiek). A válaszadók 45 százaléka kifejezetten fontosnak értékelte az IT-háttér fejlesztését, és mindössze 6 százalékuk vélte úgy, hogy ez a terület nem fontos. Az idénre tervezett fejlesztéseik között kiugró arányt képvisel az IT modernizációja, majd minden második cég költ majd erre. A kérdőíves felmérésben a válaszadók többek között megjelölték, hogy az IT melyik területeit tervezik a 2007-ben fejleszteni cégükön belül. A legtöbb vállalat (50%) a PC-k, munkaállomások bővítésére költ ebben az évben. A belső hálózat fejlesztésére, integrált vállaltirányítási szoftverre és szerverre a vállalatok nagy része, (40% felett) szintén tervez pénzt fordítani. Az irodai szoftverek és az internet hálózat fejlesztésére 30-33%-a költ cégeknek, ennél kisebb arányban szerepelnek (24%) a csoportmunka megoldások a vállalatok beruházási terveiben A tudásmenedzsment szoftverek és az elektronikus oktatási rendszerek vásárlását tervezik a legkevesebben (11%). A vállalatok zöme örömmel fogadta a társadalmi célú kutatás első felmérését, a válaszadók 70%-a szívesen részt vesz az SZVT következő informatikai kutatásában is. Így a Tudományos Társaságnak lehetősége nyílik a magyarországi IT trendek, változások pontos mérésére, a kutatás évenkénti megismétlésével.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.