Az Avnet a top 200 között

|

Az Avnet Inc. negyven helyet lépett előre, és elérte a legnagyobb amerikai vállalatokat értékelő „Fortune 500” lista 172. pozícióját.

Az amerikai központú IT disztribútor a 2006-os pénzügyi évben elért 14,25 milliárd USD forgalmával jelentősen javított pozícióján a Fortune magazin listáján, és bekerült a 200 legnagyobb amerikai vállalat közé. Az Avnet Európában 10 országban van jelen nagykereskedőként, köztük Magyarországon is rendelkezik leányvállalattal. Ezzel az eredménnyel a vállalat olyan világcégeket előz meg a listán, mint például a Google, a Sun Microsystems, vagy a Pepsi, és a Bank of New York. A mértékadó gazdasági magazin elemzői a közelmúltban az „Amerika köztiszteletben álló cégei” listájára is felvették az Avnetet, az „Elektronikai cikkek nagykereskedelmi vállalatai” kategóriájában pedig a cég rögtön az első öt helyezett közé került. A Fortune magazin 500-as listáját több mint 10.000 vezérigazgató, igazgató és elemző véleményére alapozott kutatás alapján állítják össze. Az évente ismétlődő gazdasági elemzésben kiemelten a vállalatvezetésre, a cégek újtásaira, a HR folyamatokra, a szervezeti tőke felhasználására, a társadalmi felelősségvállalásra, a pénzügyi megbízhatóságra, a hosszú távú befektetésekre, valamint a termékek és szolgáltatások minőségére fókuszálnak a szakértők.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.