Az online játékosok jelszavait lopják a kártevők

|

Az ESET több százezer hazai felhasználó adatain alapuló vírusstatisztikája szerint itthon is elterjedtek azok a károkozók, melyek az online játékok belépési adatait lopják el a számítógépekről. A megszerzett felhasználóneveket és jelszavakat a bűnözők az interneten értékesítik.

Eddig csak az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában terjedtek azok a kártevők, melyek az internetes játékok belépési adatait lopják el a felhasználók számítógépeiről. A hazai játékosok számának szaporodásával együtt azonban a magyar vírustoplista 6. helyén is megjelent a külföldi listákon már veteránnak számító Win32/PSW.OnLineGames kártevőcsalád. A hazai fertőzések körülbelül 2 százalékáért felelős károkozó olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekeznek gépünkre telepíteni. A vírus gyakran olyan úgynevezett rootkit komponenssel is rendelkezik, amelynek segítségével megpróbálja leplezni, eltüntetni állományait, illetve működését a fertőzött számítógépen. A kártevőcsalád tevékenysége jellemzően az online játékok jelszavainak begyűjtésére, és a jelszó adatok titokban történő továbbküldésére koncentrálódik. A vírusok készítői ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz jutnak hozzá, melyeket aztán illegális csatornákon továbbértékesítenek. Decemberben a magyar vírustoplista első helyein is történt változás. A régóta vezető, Virtumonde névre keresztelt károkozó átengedte az első pozíciót a WMA/TrojanDownloader.GetCodec trójainak, így most csak az ezüstérmes helyet foglalja el. A két kártevő működése hasonló: mindkettő ingyenes és hasznosnak tűnő alkalmazásokat vagy tartalmat kínál letöltésre a felhasználóknak. Mellékhatásként azonban kéretlen reklámokat jelenítenek meg a számítógépeken, és úgynevezett hátsó ajtót nyitnak, melynek segítségével a bűnözők akár a gép irányítását is átvehetik. A két vezető kártevő nagymértékű elterjedtsége mutatja, hogy a rendszeres figyelmeztetések ellenére a magyar felhasználók továbbra is maguk telepítik a hasznos szoftvereknek álcázott kártevőket. Szintén a felhasználók gondatlanságát igazolja, hogy a januári toplistára - méghozzá az 5. helyre - felkerült a Win32/Conflicker.A nevű károkozó, mely a Windows egy már hónapok óta ismert biztonsági hibáját használja ki. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőség javítására a Microsoft már tavaly októberben kiadott egy frissítést, melyet sokan mindmáig nem töltöttek le. A tanulság, hogy a vírusok elleni védekezésben nem csupán a frissített vírusirtó szoftver, de a gondos felhasználói magatartás is fontos szerepet játszik. Végül következzen a januári magyarországi toplista. Az ESET statisztikai rendszere szerint az elmúlt egy hónapban az alábbi 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban, melyek együttesen az összes fertőzés 36,2%-ért voltak felelősek: 1. WMA/TrojanDownloader.GetCodec.Gen trójai Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 9,31% Működés: Számos olyan csalárd módszer létezik, melynél a kártékony kódok letöltésére úgy veszik rá a gyanútlan felhasználót, hogy ingyenes és hasznosnak tűnő alkalmazást kínálnak fel neki letöltésre és telepítésre. Az ingyenes MP3 zenéket ígérő program mellékhatásként azonban különféle kártékony komponenseket telepít a Program Files\VisualTools mappába, és ezekhez tucatnyi Registry bejegyzést is létrehoz. Telepítése közben és utána is kéretlen reklámablakokat jelenít meg a számítógépen. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/trojandownloader-getcodec-gen 2. Win32/Adware.Virtumonde alkalmazás Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 8,86% Működés: A Virtumonde (Vundo) program a kéretlen alkalmazások (Potentially Unwanted) kategóriájába esik az ESET besorolása szerint. A károkozó elsődleges célja kéretlen reklámok letöltése a számítógépre. Működés közben megkísérel további kártékony komponenseket, trójai programokat letöltő webcímekre csatlakozni. Futása közben különféle felnyíló ablakokat jelenít meg. A Win32/Adware.Virtumonde trójai a Windows System32 mappájában véletlenszerűen generált nevű fájl(oka)t hoz létre. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/adware-virtumonde 3. INF/Autorun vírus Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 5,48% Működés: Az INF/Autorun egyfajta gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó kórokozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul. A számítógépre kerülés módja: fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/autorun 4. Win32/Toolbar.MyWebSearch alkalmazás Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2,69% Működés: Internet Explorer és Firefox alatt működő keresőszolgáltatás, amely kéretlenül reklámprogramokat helyez el a PC-n. Telepítésekor számtalan kulcsot módosít a rendszerleíró-adatbázisban, és kéretlen reklámokat jelenít meg az adott számítógépen. Az alkalmazás figyeli a felhasználó böngészési szokásait, és adatokat gyűjt ezekről, de működésével lassítja a számítógépet is. Ezenkívül megváltoztatja a böngésző kereséssel kapcsolatos beállításait és az alapértelmezett kezdőlapot is. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga tölti le és futtatja. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/toolbar-mywebsearch 5. Win32/Conficker.A féreg Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2,49% Működés: A Win32/Conflicker.A egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows legfrissebb biztonsági hibáját kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conflicker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy onnan további kártékony kódokat töltsön le. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/conficker-a 6. Win32/PSW.OnLineGames.NMY trójai Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,62% Működés: Ez a kártevő család olyan trójai programokból áll, amely billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekszik gépünkre telepíteni. Gyakran rootkit komponense is van, amelynek segítségével megpróbálja állományait, illetve működését a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. Ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak begyűjtésére, ezek ellopására és a jelszó adatok titokban való továbbküldésére koncentrálódik. A távoli támadók ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyet aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/psw-onlinegames-nmy 7. Win32/VB.EL féreg Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,61% Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon képes terjedni. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni a 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLM,SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában. A számítógépre kerülés módja: fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/vb-el 8. Win32/Agent trójai Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,57% Működés: Ezzel a gyűjtőnévvel azokat rosszindulatú kódokat jelöljük, amelyek a felhasználók információit lopják el. Jellemzően ez a kártevőcsalád mindig ideiglenes helyekre (Temporary mappa) másolja magát, majd a rendszerleíró-adatbázisban elhelyezett Registry kulcsokkal gondoskodik arról, hogy minden rendszerindításkor lefuttassa saját kódját. A létrehozott állományokat jellemzően .dat illetve .exe kiterjesztéssel hozza létre. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/agent 9. Win32/Patched BU trójai Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,46% Működés: A Win32/Patched.BU trójai a Windows XP operációs rendszerben, a C:\windows\system32-ben lévő dmserver.dll állományt módosítja oly módon, hogy a fájl eredeti mérete nem változik. A fájl a Logikai Lemezkezelő Szolgáltatáshoz tartozik. A számítógépre kerülés módja: más kertevő telepíti. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/patched-bu 10. Win32/CMDOW.143 alkalmazás Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,36% Működés: A cmdow.exe állományra sok antivírus program nem jelez, hiszen nem vírusról, hanem egy hacker eszközről van szó. A Cmdow egy olyan parancssori segédprogram, melynek segítségével Windows NT4/2K/XP/2003 rendszereken kilistázhatjuk, átmozgathatjuk, átméretezhetjük, átnevezhetjük, elrejthetjük vagy ismét láthatóvá tehetjük, minimalizálhatjuk vagy kinagyíthatjuk, helyreállíthatjuk, aktiválhatjuk illetve inaktiválhatjuk, továbbá bezárhatjuk, leállíthatjuk az ablakokat. Az eredeti cmdow alkalmazás egy 31 KB-os végrehajtható fájl, amely nem ír a rendszerleíró-adatbázisba, nem igényel külön telepítést, elég lefuttatni. Eltávolításához elegendő ezt az állományt törölni. A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga tölti le és futtatja. Bővebb információ: http://www.eset.hu/virus/cmdow-143

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.