Az SAP közzétette 2008-as gyorsjelentését

|

A 2008 teljes üzleti évre és utolsó negyedévre vonatkozó gyorsjelentés szerint az SAP, a világ vezető ügyviteli szoftvergyártója tavaly 13 százalékal növelte összbevételét.

Az SAP AG (NYSE: SAP) közzétette a 2008. negyedik negyedévére, valamint a 2008. december 31-én zárult teljes üzleti évre vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit. Árbevétel • A szoftvereladásból valamint a szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokból származó árbevétel 2008-ban 8,46 milliárd eurót tett ki, ami 14% százalékos növekedést jelent a 2007-ban regisztrált 7,43 milliárd eurós árbevételhez képest. • A szoftvereladásból származó árbevétel 3,61 milliárd euró volt, mely 6%-al haladta meg a 2007-es 3,41 milliárdos összeget. • A társaság teljes árbevétele 11,57 milliárd euró volt, ez 13%-al több, mint a 2007-es év árbevétele (10,24 mrd). Eredmény • Az üzemi eredmény 2008-ban 2,84 milliárd eurót tett ki, ami 4 százalékos növekedés a 2007. évben elért 2,73 milliárd eurós eredményhez képest. • Az üzemi nyereséghányad csökkent, a 2007-ben mért 26,7%-ról 24, 6%-ra módosult. • A folytatólagos tevékenységből származó egy részvényre jutó eredmény 1 százalékkal növekedett, ez részvényenként 1,62 eurót jelent (a 2007. évben 1,60 euró/részvény volt). Részesedés a üzleti alkalmazások (Core Enterprise Applications) piacán Az SAP az alapvető üzleti alkalmazások teljes piacán – amely a Társaság által az iparági elemzések alapján készített becslések szerint szoftvereladásból és szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásból mintegy 38,6 milliárd dollár forgalmat jelentett – 32,8 százalékos részesedéssel rendelkezett 2008 negyedik negyedévében. “2008-at úgy lehet leírni, mint két teljes ellentétet: az első szakasz erős teljesítménye nagyban romlott a számunkra harmadik negyedévben jelentkező gazdasági válság miatt. Ennek ellenére jó évünk volt, hiszen kétszámjegyű növekedést értünk el a szoftver- és szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatások árbevételében. Mikor beütött a krízis, gyorsan cselekedtünk, és megtettük a szükséges lépéseket a költségcsökkentés érdekében. Ennek eredményeképpen sikeresen biztosítottuk profitabilitási céljainkat.”- mondta Henning Kagermann, az SAP társ-vezérigazgatója. Cash flow 2008. december 31.-én a cég összesített csoportos likvid tőkéje 1,7 milliárd euró volt (2007. december 31-én 2,8 milliárd) – ebbe beletartoznak a készpénz, a készpénz-helyettesítő eszközök, a korlátozottan felhasználható betétek és a rövid távú befektetések. A 2008-as év működési cash-flow nagysága 2,18 milliárd euró volt (2007-ben 1,95 milliárd euró). Részvény-visszavásárlás 2008-ban a cég 14,6 millió részvényt vásárolt vissza átlagosan 33,34 eurós áron (összesen 486,8 millió EUR értékben). A visszavásárolt részvények a forgalomban lévő részvények 1,2%-át jelentik. 2008. december 31.-én a cég 38,5 millió saját részvénnyel rendelkezett (ez az összes forgalomban lévő részvény kb. 3,1 százaléka), melyek átlagára 35,43 EUR volt. Üzleti kilátások A cég 2009-es évet továbbra is gazdaságilag bizonytalannak látja. Az SAP továbbra is folytatja a 2008 októberében megkezdett költségcsökkentő lépéseit. Ennek érdekében továbbra is erős kontroll alatt tartja a változó költségeit, ebbe beletartozik a tőkeberuházás és a harmadik-féltől származó költségnem is. További költségcsökkentő lépésként a cég 2009 végére 48 500 főre csökkenti munkavállalói létszámát, mely 3000 pozíció megszüntetését jelenti világszinten. A cég ebből 300-350 millió euró megtakarításra számít. SAP HUNGARY KFT. ÉVES EREDMÉNY:-2008. TELJES ÜZLETI ÉV A nem auditált, US GAAP szerinti előzetes adatok alapján az SAP Hungary Kft. éves árbevétele 12,453 milliárd Ft, amely minimálisan haladja meg 2007-es 12,451 milliárd Ft-os teljesítményt. .Az adózás utáni eredmény 996 millió Ft. IFRS pénzügyi adatok Az SAP 2010-től IFRS rendszer szerint közli pénzügyi adatait. A jelen közleményben közölt számok előzetes, és nem auditált US GAAP rendszer szerinti adatok. FŐBB ADATOK SAP AG– 2008. negyedik negyedév Árbevétel • A szoftverekből valamint a szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatásokból származó árbevétel 2008. negyedik negyedévében 2,67 milliárd eurót tett ki, amely 8 százalékkal haladta meg a 2007. év azonos időszakában regisztrált 2,47 milliárd eurós árbevétel szintjét. • A szoftverekből származó árbevétel 7 százalékkal csökkent 2007. év azonos időszakában regisztrált értékhez (1,42 milliárd euró) képest, mely így 1,32 milliárd eurót tett ki. • A teljes árbevétel 8 százalékkal haladta meg a 2007. év azonos időszakában regisztrált értéket (3,24 milliárd euró) és elérte a 3,49 milliárd eurót. Eredmény • Az üzleti eredmény 2008. negyedik negyedévében 1,28 milliárd eurót tett ki, ami 15 százalékos növekedés a 2007-hez képest (1,1 mrd euró). • Az üzemi nyereséghányad 2007. év azonos időszakában számított 34,2 százalékról 36,6 százalékra nőtt. • A folytatólagos tevékenységből származó egy részvényre jutó nyereség a negyedik negyedévben 0,72 euró volt (2007. azonos időszakában 0,64 euró/részvény), ami 16%-os növekedést jelent.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.