Biztonságos ajándék: 5 tipp a karácsonyra kapott mobil beállításához

|

Összekapcsolt világunkban ma már a gyerekeknek szánt mobiltelefonokra sem drága játékként, hanem inkább szükségszerű tárgyként tekintünk. Ennek az az oka, hogy a szülők a telefon segítségével tarthatnak kapcsolatot a gyerekkel, míg a gyerek a telefont használva technológiai ismeretekre tehet szert.

Miután a szülők mérlegelték, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha gyermekük kap egy okostelefont, a készülék szinte biztosan az első helyre kerül a karácsonyi kívánságlistákon. Ám ha el is döntöttük, hogy veszünk a gyereknek egy okostelefont, az még csak fél siker, hiszen a készüléket még megfelelően és biztonságosan konfigurálni kell a gyermek általi használathoz.

A mobileszközökhöz kapcsolódó kiberkockázatok olyan problémát jelentenek, amellyel minden felhasználónak tisztában kéne lennie, ahogy az a Kaspersky informatikai fenyegetések 2020. harmadik negyedévi alakulását elemző mobileszközökre vonatkozó statisztikáiból is kiderül. Az e-mailes csalások, a közösségi médiafelületeken folytatott adathalászat és a játékplatformokon elkövetett jelszólopás csak néhány példa a digitális felhasználókra leselkedő online fenyegetések közül, és a fiatalok sajnos sokszor nem rendelkeznek elegendő élettapasztalattal ahhoz, hogy felismerjék ezeket a fenyegetéseket. A kiberbűnözők ennek ellenére a gyerekek készülékeivel sem tesznek kivételt a Kaspersky tavalyi kutatása szerint: tíz szülőből hat (60%) arról számolt be, hogy közvetlen tanúi voltak egy, a gyereküket érő online biztonsági fenyegetéses incidensnek. A szülők ezért biztosítani szeretnék, hogy kis megajándékozottjaik biztonságosan és boldogan használhassák az ajándékot, minden számukra nem megfelelő tartalomtól és online fenyegetéstől mentesen.

"A világjárvány következtében a gyerekek több időt töltenek otthon, és ezért jóval kevesebb dologgal tudják magukat elfoglalni. Így aztán egyre többet használják a YouTube-ot, ahol szórakoztató, vicces és oktató célú videókat néznek. A szülőknek azonban nincs mindig idejük arra, hogy ellenőrizzék, milyen videót néz éppen a gyerek, és úgy szeretnék őt biztonságban tudni, hogy közben ne tolakodjanak folyton bele az életébe" - fejtette ki Elena Kadocsnyikova, a Kaspersky termékmarketing menedzsere.

A legegyszerűbben úgy biztosíthatjuk gyermekeink online biztonságát, ha nyíltan beszélünk velünk többek között a böngészésről, a játékokról és a korlátozásokról (és hogy miért van ez utóbbiaknak értelmük). Arra persze mindig számíthatunk, hogy a gyerekek megpróbálják a szülők által lefektetett szabályokat és korlátozásokat megkerülni, éppen ezért a Kaspersky néhány hasznos tanáccsal szolgál a beállításokat illetően:

5 tipp a karácsonyra kapott mobileszköz okos beállításához:

1.     Fiókkezelés a helyi törvényeknek megfelelően

Eltérő szabályok vonatkoznak a mobil operációsrendszer-fiók létrehozását lehetővé tevő törvényes korhatárra; néhány európai régióban 14 év az alsó korhatár. A kiskorúak számára az jelenthet opciót, ha létrehozunk számukra egy, a szülők fiókjához kapcsolt külön fiókot. Így nem sértjük meg a szolgáltatási feltételeket és ellenőrzésünk alatt tarthatjuk a fiókot, ugyanakkor a gyerekek minden engedélyezett szolgáltatáshoz hozzáférhetnek. Biztonsági okokból a szülők biztonsági értesítést is kaphatnak arról, ha valaki ismeretlen eszközről jelentkezik be a fiókba, vagy megpróbálja alaphelyzetbe állítani a jelszót.

2.     Családi csoport beállítása

Családi fiók beállításával kezelhetjük a gyermekünk vásárlásait, továbbá megoszthatunk egymással játékokat, könyveket és TV-műsorokat - a médiatartalom így változatos marad és a gyerek egyedi igényeihez igazodik, ugyanakkor elkerülhetjük/blokkolhatjuk a szókimondó tartalmakat és a nem megfelelő alkalmazásokat. A szülői felügyelet segítségével a használat a játékoknál és filmeknél meghatározott korhatárhoz igazítható.

3.     Az internethasználat ellenőrzése

"A nagy hatalom nagy felelősséggel jár" - az adott erőforrások felelősségteljes használatát pedig sokszor tanulni kell. Az internet által biztosított szabadság és lehetőségek azonban hátrányokkal is járnak. Ezek a kockázatok és hátrányok viszont a megfelelő kontrollokkal és korlátozásokkal mérsékelhetők. 

4.     Az okostelefon védelme a biztonsági problémák ellen

Bár a kontrollok megléte és a megfelelő viselkedés mind helyes intézkedés, a hatékony biztonsági szoftver és a szülői felügyeleti alkalmazás telepítésének jelentőségét sem szabad alábecsülni. A Kaspersky Safe Kids szoftveréhez hasonló sokoldalú szülői felügyeleti megoldás nem csak a gyerek okostelefonon és számítógépen folytatott tevékenységeinek szabályozását segíti, hanem a különféle biztonsági kockázatok és kiberfenyegetések ellen is védelmet biztosít.

5.     A gyermek biztonságban tartása a való világban

Fontos biztosítani, hogy a gyermek ne szakadjon el a valóságtól, és ne az online térben töltse az összes idejét. És amikor a gyerek az otthon falain kívül tartózkodik, akkor is figyelemmel kísérhetjük a hollétét egy szülői felügyeleti megoldás, nevezetesen egy GPS-nyomkövető használatával, amelynek segítségével azonosíthatjuk a tartózkodási helyét egy valós idejű online térképen. Emellett további megnyugvást jelenthetnek az olyan funkciók, mint a biztonságos tartózkodási zóna meghatározása és az értesítések, valamint a készülék alacsony töltöttségi szintje esetén küldött riasztás.

A Google gyermekfiók beállításával kapcsolatban a https://www.kaspersky.com/blog/google-account-for-your-kid/37230/ webhelyen található bővebb információ.

Ha többet szeretne megtudni a Kaspersky Safe Kids biztonsági megoldásáról, keresse fel a következő webhelyet: www.kaspersky.hu/safe-kids

A Kasperskyről

A Kaspersky egy 1997-ben alapított globális kiberbiztonsági vállalat. A Kaspersky internetes fenyegetésekkel kapcsolatos tudását és biztonsági szakértelmét folyamatosan innovatív biztonsági megoldások és szolgáltatások fejlesztésére használja, hogy védelmet kínáljon vállalkozások, a kritikus infrastruktúra, a kormányok és a fogyasztók számára világszerte. A vállalat széleskörű biztonsági portfóliójába vezető végpontvédelmi és számos speciális biztonsági megoldás és szolgáltatás tartozik, az összetett és fejlődő digitális veszélyekkel elleni küzdelem érdekében. Több mint 400 millió felhasználót védenek a Kaspersky technológiái, valamint 270.000 vállalati ügyfélnek segítenek megóvni azt, ami a legfontosabb számukra. További információ: www.kaspersky.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.