Hazai siker a régiós versenyen

|

Egy magyar cég, a Hostlogic Zrt. nyerte az SAP regionális partnerversenyét. Az eseményt azért szervezte meg idén is a szoftvercég, hogy a hagyományos kereteken túl adjon teret a tudásátadásra.

Most a közép-kelet-európai régió összes, 200 partnere számára nyitott volt a részvétel. A csapatok a saját maguk által meghatározott, eredményesebb piaci jelenléthez szükséges tudást erősíthették meg különböző mintaprojektek elvégzésével. Ezek főként a marketing különböző területeit érintették, mint pl. hatékonyabb ügyfélrendezvények, közösségi média kampányok indítása, de voltak, akik az ún. presales tevékenység aspektusait, a megoldások újszerű prezentálását, a megtérülés alapú megközelítést állították tanulásuk középpontjába. A megszerzett tudást mindennapi aktivitásaikba építették be az indulók, és ezt prezentálták az SAP nemzetközi szakértői előtt. A 10 hónapos Partner Challenge verseny utolsó állomásaként, a döntőbe jutottak között internetes közönségszavazás döntött. Ez alapján a régió három legjobb eredményét a magyar Hostlogic Zrt., a szlovén Avtenta d.o.o., és a lengyel Computec S.A. érte el. A negyedik éve megrendezett, európai szintű tapasztalatok alapján az eddigi versenyeken résztvevő partnervállalatok 25%-kal több üzletet tudtak felmutatni, mint az ezeken nem indulók. „A megmérettetés célja, hogy a partnerek számára mind nagyobb üzleti teljesítmény elérését tegye lehetővé az oktatás és a legújabb szoftverértékesítési módszerek átvételével. Az SAP beruház e folyamatba, mivel partnereinket stratégiai szövetségesünknek tekintjük”-mondta Stano Simunek, a vállalat közép-kelet európai ökoszisztémáért felelős menedzsere.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.