Innováció újratöltve

|

Idén is sokat nyerhetnek a kkv-k az Invitel pályázatán. Az InnoMax-díj hagyományteremtő jelleggel jött létre. Az Invitel célja, hogy a hazai kkv-szektor szakértő, tele- és infokommunikációs partnereként felhívja a figyelmet a körülöttünk működő - nehéz piaci szituációkban is helytálló - valóban kreatív, innovatív cégekre. Másképpen fogalmazva, teret és lehetőséget kíván adni a fejlődni képes vállalatoknak, hogy megmutassák magukat a szélesebb közvéleménynek és persze, hogy nyerjenek

Innováció, hatékonyság, maximalizmus, kreativitás - ezek a kulcsszavai az InnoMax-pályázatnak, amelyet az Invitel a tavalyi és a tavalyelőtti évben elért sikerek biztató eredményeit követően idén már harmadik alkalommal hirdet meg. Az InnoMax-díjra kis- és középvállalatok nevezhetnek megvalósult ötletekkel, a hatékonyságot javító innovációkkal, üzleti fejlesztésekkel. De nemcsak szolgáltatás- vagy termékfejlesztéssel lehet pályázni! A lényeg: az üzleti innováció. Így például termelési, logisztikai, illetve akár HR-területről is érdemes nevezni. „Az InnoMax-díjjal az Invitel támogatni és ösztönözni szeretné az innovatív kis- és középvállalatokat, hogy merjenek új dolgokat létrehozni, új irányokba elindulni, hogy példát mutatva teremtsenek biztos alapot az innovatív gondolkodás elterjedésének. Az ország versenyképessége is múlik azon, hogy miként teljesítenek majd ezek a cégek a következő években" - fogalmazott Zsembery György, az Invitel vezérigazgató-helyettese, aki egyben az InnoMax-díj zsűrijének elnöke is. A szervezők további célja, hogy az üzleti maximalizmus, az innováció megkapja azt a kiemelt figyelmet, amit megérdemel - és amiről a gazdasági válság, a visszaesés miatt ritkábban esik szó mostanában. A verseny arra is lehetőséget ad, hogy a tehetséges vállalkozások egy kicsit másképpen is megmutatkozzanak. Bemutassák azt, amire büszkék, amit a maguk erejéből, tehetségéből hoztak létre. Miért éppen a kkv-k? Az InnoMax a kkv-knak szól. Az Invitel választása azért esett a kis- és középvállalkozásokra, mert egyrészt ügyfélkörének is jelentős részét teszi ki ez a szektor - és ez is hozzájárult a cég sikeréhez -, másrészt ezek a cégek nem elhanyagolható mértékben, nagyságrendileg 45 százalékkal járulnak hozzá a hazai GDP-hez, így tehát jelentős a gazdaságban betöltött szerepük is. A korábbi felhívásokra a résztvevők mintegy fele az informatika területéről érkezett, de mellettük a gazdaság szinte valamennyi szegmenséből nyújtottak be pályázatot, vagyis igen széles volt a skála. InnoMax-díjasok: elit kör Az előző két év nyertesei között vannak olyan cégek, amelyek számára az innováció üzleti kérdés, mert ilyen iparágban dolgoznak, ebből élnek. Ilyen például a Hedz Magyarország Kft., amely iziSHOP, mTicket és eTicket rendszerével pályázott két éve. De ugyanígy az első InnoMaxon nyert díjat a 3D-s televíziózásban élenjáró iPONT International Kft. vagy az Opten Informatikai Kft. is. Ez utóbbi vállalat professzionális cég-adatbáziskezelő rendszerével érdemelte ki az elismerést. A tavalyi évben az InnoMax zsűrije díjazta a GISDATA Kft. pályázatát - a cég egy térkép alapú internetes keresőmotort (GISearch) fejlesztett. De díjat nyert a NetLock is eGyűlés alkalmazásával, amelyen keresztül oly módon tarthatunk hiteles és biztonságos virtuális taggyűlést vagy megbeszélést, hogy annak eredménye (például jegyzőkönyv, határozat) bárhol, így - többek között - cégbíróság előtt is felhasználható. A legnagyobbak között, legalábbis méretben, azaz a 70-250 fős vállalati kategóriában a NEXON lett a győztes. A vállalat a dolgozók elégedettségét növelő, dolgozói portál funkcióval is rendelkező humán erőforrás és vállalatirányítási menedzsment megoldást fejlesztett, amely felhőszolgáltatásként is elérhető, így - mivel kezdő beruházást nem igényel - kevésbé tőkeerős kkv-k számára is előnyös. Az InnoMax azonban nemcsak az informatikai piac innovátorairól szól. A Medicover Zrt. például a gyógyítást segítő, az orvos-beteg kommunikációt hatékonyabbá tevő rendszer fejlesztésével nyert különdíjat. A tavalyi évben pedig egy kertészettel foglalkozó kisvállalkozás, az Mg Park nyerte el a Kürt Zrt. különdíját. Ők azt mutatták be, hogyan használják az internetet az üzletszerzésben. Fiatal tehetségek versenye: InnoApps A tavalyi év kedvező tapasztalatai kapcsán ismét lesz InnoApps pályázat is, azaz a felsőoktatásban tanuló, illetve középiskolás „applikátorfejlesztők" versenye. Két kategóriában nevezhetnek a fiatalok: az üzlethez, munkához kötődő „komolyabb" témájú fejlesztésekkel a Ne szórakozz! kategóriában, a „könnyedebb" hangvételű fejlesztésekkel pedig a Szórakozz! kategóriában lehet pályázni. „Az Invitel számára fontos, hogy a legtehetségesebb fiatal fejlesztők is teret kapjanak tehetségük megmutatásához, és persze forrást további ötleteik megvalósításához. Az idei év újdonsága, hogy az Invitel a középiskolások számára is megnyitja a pályázati lehetőséget. A tavalyi évben, a Szórakozz! kategóriában Kátai Imre József nyert díjat pályázatával, amellyel mozgó, interaktív háttérképet varázsolhatunk régen hallgatott albumaink felidézéséhez. A Ne szórakozz! kategória érdekessége, hogy nyertesét, Huszár Csabát szerződtette egy közös projektre az InnoMax-díjas térinformatikával foglalkozó GISDATA. Azt hiszem, ennél jobban semmi sem igazolhatná, hogy van értelme folytatni, sőt bővíteni az InnoApps díj lehetőségeit" - mondta az Invitel vezérigazgató-helyettese. Klubbá nőtte ki magát a verseny Az InnoMax pályázat idei, második eredményhirdetésén merült fel az egyik pályázóban, hogy jó lenne, ha a résztvevők nemcsak egy-egy ilyen alkalommal, hanem gyakrabban, a két pályázati időszak között is találkozhatnának, így is tanulva egymástól. Így született meg az InnoMax Klub ötlete. „Ezeken a reggeliken elhangzó rövid előadásokkal azt szeretnénk elérni, hogy olyan tippeket és ötleteket kapjanak a résztvevők, amelyeket saját vállalkozásuk fejlesztésében is felhasználhatnak" - mondta Zsembery György. ------------ Hogyan lehet pályázni az InnoMax-díjra? Az innovatív kis- és középvállalatok versenyére 2011. november 28-tól 2012. február 21-ig lehet nevezni. Ehhez elegendő felkeresni a www.invitel.hu/innomax oldalt, majd a „Nevezés”-re kattintva kitölthető a rövid pályázati űrlap.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.