Internet of Things az üzleti informatikában

|

A Gartner kutatása szerint az IoT – Internet of Things – jelenség a 2020-as évekre 300 milliárd dolláros piacot jelent majd az informatikai gyártók és szolgáltatók részére. Az egymással önállóan kommunikáló, intelligens eszközökben azonban nem csak üzleti lehetőség rejlik: az értékesítésükből származó bevétel, valamint az általuk képzett hozzáadott érték mellett a mezőgazdaság, az ipar, a közlekedés, valamint a közműszolgáltatás hatékonyságát és fenntarthatóságát is jelentősen növelhetik.

A mindennapi használati tárgyak egyre „intelligensebbek”: modern érzékelőik és processzoraik, alkalmazásaik segítségével egyre több adatot képesek összegyűjteni és feldolgozni. Sokukban megtalálható a kommunikációhoz szükséges hálózati technológia is. Az IoT (Internet of Things) alapját ez a napjainkban is jól megfigyelhető technológiai fejlődés adja, amely például lehetővé teszi, hogy okostelefonunk automatikusan emlékeztessen minket a napi feladatainkra, amint elindulunk otthonról. A Gartner szerint az IoT hihetetlen ütemben fog terjedni az elkövetkezendő években: míg 2009-ben mindösszesen 900 millió okos eszköz csatlakozott az Internethez, 2020-ra ez a szám közel a harmincszorosára, 26 milliárdra nő majd. Ennek eredményeképp az okos technológiák széleskörű elterjedése várható az iparági szereplők és a közigazgatási intézmények körében is. E trendeket látva kezdett fejlesztésbe a vállalati energiamenedzsmentben, valamint az „okos mérőrendszerek” alkalmazásában nagy tapasztalattal rendelkező Future Energy Kft. és a 22 év üzleti és informatikai tapasztalatával rendelkező, felhő alapú megoldásokkal is rendelkező R&R Software Zrt. A közös munka eredménye egy, az IoT eszközök képességeit kamatoztató, vállalati energiahatékonyságot célzó megoldás lett. A SMART EnergyVision rendszer képességei és jellemzői: • Integrálja az „okos” energiafogyasztás-mérő és -szabályzó eszközöket, alrendszereket. • Informatikai adattárházat biztosít a fogyasztási adatok rögzítésére és tárolására. • Könnyen kezelhető statisztikai és adat-vizualizációs eszközkészletet biztosít a tárolt historikus energiafogyasztási adatok elemzéséhez. • Biztosítja az energiafogyasztás tényeken, historikus adatokon alapuló tervezésének lehetőségét. • Lehetővé teszi a rögzített tervek, energia-menetrendek automatizált betartatását. Pl.: túlfogyasztás veszélye esetén a fogyasztók előre meghatározott protokoll szerinti, több lépcsős lekapcsolását. • Felhő alapú informatikai infrastruktúrában üzemel. A SMART EnergyVision IoT eszközök alkalmazásával teszi lehetővé a hatékonyabb energiagazdálkodást gazdasági szervezetek részére.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.