Lezárult a 24 órás programozóverseny

|

A fiatal tehetségeket megcélzó 12. Nemzetközi 24 órás Programozóverseny döntőjében stratégiai és léghoki játékhoz kellett mesterséges intelligenciát írniuk a versenyzőknek. A rendezvény főtámogatója az SAP Hungary Kft. volt

A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Challenge24-et. Idén az Egyesült Államoktól Dél-Afrikáig a világ minden tájáról, összesen 20 országból érkeztek résztvevők, hazánkat három magyar csapat képviselte a döntőn. Dudits Ádám, az SAP Labs Hungary ügyvezető igazgatója szerint a szoftvercég a tavalyi év után azért vállalta ismét a verseny főtámogatását, mert az egyik legjelentősebb programozóversennyé nőtte ki magát, és gyakorlati eredményük alapján a legjobb tehetségeknek kínálhat állást a fejlesztőközpont. A verseny során nem volt megkötés arra nézve, hogy milyen eszközöket lehet használni, egyedül az internet és a külvilággal való érintkezés volt tiltva. A 24 óra alatt idén összesen 8 feladatot kellett megoldani. Ezek között helyett kapott egy stratégiai játék intelligenciájának megírása, és egy olyan feladat is, melynek során a csapatoknak a játéktermekből ismert léghoki 30 fős változatához kellett algoritmust írniuk. Ehhez nem csupán erős programozási tudásra volt szükség, de fizikai, matematikai ismeretekre is, és nem ártott a jó intuíció sem. Az április utolsó hétvégéjén lezajlott verseny győztese az orosz Havka-papstvo csapat lett, a második helyezést a dél-afrikai TheTeddyborg csapat vitte haza, míg a harmadik helyen a cseh és szlovák tagokból álló Charles_University_Legion végzett. A legjobb magyar csapat, a negyedik helyen végzett grotzsch_men tagjai, Engedy Balázs, Nikházy László, Ludányi Ákos eredményükkel ismét bizonyították, hogy a magyar fiataloknak is helyük van a világ legjobb programozói között. Bővebb információk a weboldalon : http://www.ch24.org

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.