Megjelent a CounterSpy 2.5-ös verziója

|

A Sunbelt Software bejelentette a többszörös díjnyertes kémprogram-eltávolító CounterSpy legfrissebb verziójának megjelenését. A 2.5-ös változat számos új funkcióval bővült, többek között a jelentősen felgyorsult valós idejű védelem, a 64 bites Windows Vista támogatás és a továbbfejlesztett VIPRE vírusvédelmi technológia is szerepel az új programban.

A CounterSpy 2.5 aktív védelme robusztus, valós idejű védettséget jelent valamennyi károkozóval és illetéktelen rendszermódosítással - így például az internet böngésző beállításainak jogosulatlan megváltoztatásával - szemben, ráadásul a teljes védelem most a korábbinál is kevesebb hardver erőforrást vesz igénybe. A felhasználók számára ez azt jelenti, hogy a korábbi változathoz képest töredéknyi processzor használat mellett gyakorlatilag észrevétlenül működik a program. A 2.5-ös verzió nem csupán a Windows Vista 32 és 64 bites verziója számára nyújt támogatást, hanem a Windows Server 2003 SP1, illetve az újabb szerver operációs rendszereken is alkalmazható. A CounterSpy már a 2-es verzióban egy új, hibrid technológiát mutatott be, a VIPRE antivírus technológiával ugyanis a világ első hibrid, káros programok elleni védelmi rendszerét alkotja. A CounterSpy ezzel egyedülálló módon egyszerre nyújtott védelmet a beépülő károkozók és a kémprogramok ellen, ráadásul a program központi adatbázisa több mint 750.000 káros alkalmazást tart számon. A Sunbelt SPECTRE szerverei a nap 24 órájában böngészik az internetet káros alkalmazások után kutatva. Amint a világ egyik pontján feltűnik egy új, például Windows frissítésnek álcázott kémprogram, az azonnal bekerül az adatbázisba, s a felhasználók gépén lévő CounterSpy pedig aktív internet kapcsolata révén rögtön tudomást szerez és védettséget nyújt ellenük. A CounterSpy 2.5 továbbfejlesztett architektúrája a jövőben megkönnyíti a szoftver és a kémprogram adatbázis frissítését. A CounterSpy korábbi verziójával rendelkező felhasználók díjmentesen letölthetik a frissítésként is használható 2.5-ös verziót, míg az aktív előfizetéssel már nem rendelkezők a korábbi verziók díjaihoz képest változatlan áron juthatnak hozzá a ma elérhető egyik leghatékonyabb kémprogram-eltávolítóhoz. A programot még nem használók a telepítő letöltésével pedig 15 napig teljes értékű ingyenes kémprogram és káros alkalmazás elleni védelemhez juthatnak. A CounterSpy 2.5 futtatásához 400 MHz-es processzor, 128 MB RAM, 150 MB szabad hely és Windows 2000, XP vagy Vista operációs rendszer, a frissítéshez pedig aktív internet kapcsolat szükséges.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.