Mesterséges intelligencia a közlekedésbiztonság javításának szolgálatában

|

Sok sofőr nem is tudja, de a mesterséges intelligencia (MI) már a modern, csúcskategóriás járművek alapfelszereltségének része, és jóval biztonságosabbá teszi a használatukat.

A sávelhagyás-érzékelők, a közlekedési táblákat felismerő megoldások és az utazási asszisztensek mind az MI-re épülnek.

A mesterséges intelligencia a járműbeli és a jármű körüli környezetet figyelő érzékelőkkel dolgozik. Felismeri a forgalmi sávokat, az autó előtt haladó járműveket és a közlekedési táblákat, osztályozza őket, és megállapításait releváns vezetési beállításokká vagy vezetői figyelmeztetésekké alakítja.

De mi a helyzet a tágabb forgalomról alkotott képpel akkor, amikor veszélyes helyzet alakult ki a jármű előtt, például egy autópályán? Ha torlódnak a gépkocsik, baleset történt, vagy alkatrészek kerültek az úttestre, javítja a biztonságot, ha a sofőr előre figyelmeztetést kap a várható veszélyről. Ez segítséget jelent azoknak, akik még nem érték el a veszélyes pontot, és azoknak is, akik már odaértek, megakadályozva a helyzet további romlását.

A járművezetők figyelmeztetésének jelenlegi módszerei

Nem új veszélykategóriáról van szó - már most is vannak olyan megoldások, amelyek figyelmeztetik a sofőröket a várható veszélyre. A rádiócsatornák például azonnali riasztásokat tesznek közzé, általában már a baleset vagy a forgalmi dugó helyszínén tartózkodó járművezetők hívásai alapján. Ezek az üzenetek azonban általában több perces vagy még hosszabb késéssel érkeznek meg, ami alatt a helyzet tovább romolhat.

Egy másik megoldás lehetővé teszi, hogy az utak mellett elhelyezett figyelmeztető táblák vagy fényjelzések segítségével értesítsék a járművezetőket, és átmeneti sebességkorlátozást érvényesítsenek az érintett útszakaszon. E rendszerek hatékonyságát javítja, ha videófelügyelettel ötvözik őket - főként a köztudottan veszélyes helyeken. Még hasznosabb az egész térségre kiterjesztett videófelügyeleti rendszer bevezetése.

Azt azonban el kell ismerni, hogy a hagyományos módszerek nem működnek túl jól, és nem csökkentik hatékonyan a közúri balesetek előfordulását. Egy személy csak adott számú kamerát tud figyelni. Ahhoz, hogy folyamatosan éber legyen, és azonnal reagálni tudjon, állandó koncentrációra van szükség. A mesterséges intelligencia nélkül nagyszámú alkalmazottra lenne szükség az összes kamera hatékony figyeléséhez.

Fennáll a kockázata, hogy bizonyos veszélyhelyzeteket, mondjuk egy olajfoltot vagy az úttestre kerülő apró tárgyat nem vesznek észre. Az ilyen figyelmetlenségek kiküszöbölhetők a mesterséges intelligencia alkalmazásával. Az MI lehetővé teszi panelek és figyelmeztető kijelzők, például portálok vagy LED-kijelzők használatát.

Mesterséges intelligenciával továbbfejlesztett közúti közlekedésbiztonság

A mesterséges intelligencia jól használható a közutakon, főként az autópályákon, a forgalom figyelésére és szabályozására a potenciálisan halálos kimenetelű balesetek számának csökkentése érdekében, például úgy, hogy a fent említett panelek és figyelmeztető kijelzők segítségével figyelmeztetik és lassítják a járművezetőket.

De az MI a versenypályákon is bevethető a biztonság javítására. A pályafelügyeletet a forgalomirányító központ helyett az MI-alapú észlelő- és szabályozórendszer is riaszthatja automatikusan. A figyelmeztető jelzések LED-paneleken tájékoztatják a szembejövő járművezetőket a rájuk leselkedő veszélyekről, különösen az út nehezen belátható szakaszain.

Az MI-rendszer különféle intelligens képességek ötvözésével fontos következtetéseket von le a kamerák által közvetített adatokból. Először is, az MI objektumfelismerő technológiája azonosítja a pályán található különböző objektumkategóriákat (pl. járművek vagy emberek). Ezután a képszegmentáció különbséget tesz az úttest, a füves és kavicsos területek, valamint a védőkorlátok között. Így az ütközésekből eredő rendellenességeket vagy potenciálisan veszélyes körülményeket, például az úton fekvő járműalkatrészeket is képes észlelni.

Ha potenciális problémát észlel, például ha egy személy az úttesten tartózkodik, a rendszer automatikusan riasztást generál a forgalomirányítóknak - akik vizuálisan értesítik a járművezetőket. A rendszer más veszélyeket is felismer, például ha járműalkatrészek vagy teherautóról leesett tárgyak vannak az úton, vagy ha egy jármű elhagyta a sávot, és az úttesten kívülre vagy a szalagkorlátba csúszott. A hirtelen motorhiba vagy defekt miatt lerobbant járműveket vagy a több járművet érintő baleseteket is észleli.

A reakcióidő javítása érdekében az MI-rendszer automatikusan is elindíthatja a vizuális riasztást.

Az ehhez hasonló MI-megoldások alkalmazását már tesztelik, például a németországi Nürburgringen.

Az MI hozzáadott értéke

A mesterséges intelligencia nemcsak a potenciálisan veszélyes helyzeteket észleli az ember által kezelhetőnél több kameraképen, hanem a forgalomirányító személyzet figyelmét is azokra a fontos területekre tudja irányítani, amelyeket felett addig esetleg átsiklottak.

Rendkívül gyors reagálást tesz lehetővé az eseményekre, és előre meghatározott szabályok szerint képes több helyzetet értékelni és rangsorolni. Teljes automatizálás is lehetséges - ilyenkor a figyelmeztető jelzések közvetlenül az előre meghatározott szabályok és riasztások szerint vezérelhetők. De a jelzések manuálisan is bekapcsolhatók a forgalomirányító központban.

A puszta biztonsági szempontokon túl a mesterséges intelligencia lehetővé teszi a közútfelügyeleti hatóságok számára azt is, hogy rögzítsék és elemezzék a balesetek alakulását, és hozzájuk rendeljék a károk okát. Így az oldalsó sávban való szabálytalan vezetés is pontosabban és következetesebben szankcionálható.

Ha szeretné megtudni, hogyan formálhatja át a számítógépes látás és a mesterséges intelligencia a városok, szervezetek és vállalatok működését, kattintson ide.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.