A munkavállalók egyharmada munkahelyváltást fontolgat a pandémia fényében

|

Vedd a kezedbe jövődet!

A globális koronavírus-járvány következtében a munkavállalók 35%-a fontolgat munkahelyváltást a következő 12 hónapban, derül ki a Kaspersky "Securing the Future of Work" (azaz a Munka jövőjének biztosítása) című jelentéséből. A karrierváltás válaszadók által említett két legfőbb mozgatórugója az adott körülmények között teljesen természetes és érthető is: az egyik a magasabb fizetésre való törekvés (49%), a másik pedig a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúly kialakítása (41%).

A munkaerőpiaci bizonytalanságok ellenére az embereknek most is megvannak a maguk ambíciói. Bár szinte minden második válaszadó a jelenlegi pozíciójában szeretne maradni (48%), sok munkavállaló bátran újrakonfigurálja a munkanapját, hogy az jobban illeszkedjen a magánéletébe. A lezárások és a távmunka közepette arra is több idejük jutott, hogy elgondolkozzanak további karrierjükről, továbbképezzék magukat, vagy valami újat tanuljanak.

Bármelyik irányt is választották, a legnagyobb motivációs erő egy új munkakör kipróbálására a jobb fizetés volt (49%). A második leggyakoribb ok a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly megteremtése volt, ez a válaszadók 41%-át motiválta. A világjárvány rávilágított, hogy milyen jó is több időt tölteni otthon a családdal, valamint a minket érdeklő dolgokkal és hobbikkal foglalkozni. A munkavállalók feltehetően azt szeretnék, ha ez a lehetőség továbbra is nyitva maradna.

A fizetés és a személyes kényelem után a válaszadók által említett harmadik leggyakoribb ok az érdemi és tartalmasabb munkakör keresése volt (35%). Lehetséges, hogy a 2020-as év eseményei miatt az emberek újragondolták jelenlegi munkájukat, felismerték az idő értékét és azt, hogy mire szeretnék azt fordítani.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.