Oktatás a virtualizációban - virtualizáció az oktatásban

|

A virtualizáció virágkorát éljük. A mai számítógépek teljesítménye és az alacsonyabb ár már a kis- és középvállalatok számára is lehetővé teszi ezen modern és költséghatékony IT infrastruktúra megoldás bevezetését. A bevezetés és szerver konszolidáció nem egyszerű dolog, ezért javasolt szakértő cégek segítségét kérni, vagy szakembereinket különböző rendszergazdai továbbképzésekre küldeni.

Érdemes a hivatalos oktatóközpontokat felkeresni, így például a SZÁMALK Továbbképzést, ahol többek között a szervervirtualizációs megoldásokban világvezető VMware vagy a Microsoft Hyper-V és alkalmazás virtualizációval foglalkozó hivatalos tanfolyamai is elérhetők profi, minősített trénerek előadásában. A képzések intenzívek, jellemzően 3-5 naposak. Mivel a tananyagok angol nyelvűek, ezért dokumentumolvasás-szintű angol szakmai nyelvismeret szükséges. Az előadások magyar nyelven zajlanak. Egyes tanfolyamok elvégzését és kellő gyakorlati idő követően hivatalos vizsgákat is tehetünk, nemzetközi minősítéseket szerezve ezáltal. Az oktatások mellett a központok szakemberi szakmai konzultációt is biztosítanak. A képzések finanszírozására a cégek számos támogatást és forrást is felhasználhatnak, így például a szakképzési hozzájárulást, a Microsoft SA oktatási utalványokat, vagy időszakos pályázati forrásokat. “A virtualizáció már több éve a felnőttoktatásban is megjelent. A professzionális szintű rendszergazdai tanfolyamok esetében korábban sok-sok számítógépből (szerver-kliens) álló, bonyolult hálózatokat kellett kialakítanunk és feltelepítenünk a tantermekben. Ez rengeteg időt vett igénybe, és nem is volt nagyon megbízható megoldás, mert bizony a hallgatók -ha nem is szándékosan-, de sokszor megkeserítették az oktatók életét egy-egy partizánakcióval a meglévő konfigurációkban.” – kezdte Simon Ferenc, a SZÁMALK Továbbképzés Microsoft, VMware és Cisco oktatásokért felelős oktatási termékmenedzsere. “Elsőként a hivatalos Microsoft képzéseknél jelentek meg a Virtual PC majd később a Virtual Server-re készült, előregyártott, virtualizált tanfolyami környezetek, melyek sokkal rugalmasabb megoldást jelentettek, és a fenti problémákat is megoldották. A virtualizáció elősegítette az ügyfélnél történő, egyedi oktatások kivitelezését is, hiszen csak egy-két image állományt kellett felmásolni a gépekre és már mehetett is a gyakorlati képzés. A Microsoft képzések szinte kivétel nélkül már ezt a technológiát használják, és más oktatásaink esetében próbálunk áttérni erre a technológiára. Nagyon sok más gyártó (pl. Oracle, Cisco) esetében a távoktatásban is alkalmazzák a virtualizációs technikákat, így a tanfolyami résztvevők akár otthonról is komplett számítógépes infrastruktúrákat, szervereket érhetnek el, és ezeken végezhetik el a tanfolyami gyakorlatokat. A virtualizációnak ez a formája a jövőt jelenti a hivatalos vizsgáztatásban is. A szakmai, üzemeltetői vizsgák jelenleg még többnyire számítógépes feleletválasztós tesztekből állnak. Hamarosan azonban ezeket is átveszik olyan gyakorlati vizsgafeladatok, melyek tényleges a gyakorlati készségeket és ismereteket mérik. Ezeket virtualizált infrastruktúrán kell megoldania a vizsgázóknak, úgy mintha egy igazi cégnél, igazi IT problémákkal találkozna. Mint a valóságban, a megoldás mikéntje és módszere tulajdonképpen lényegtelen, vagyis egy feladatot többféle módon is megoldhat a vizsgázó; a lényeg a feladatban kiírt végeredmény megvalósítása, elérése. A virtualizáció már az otthoni gépeinkre is felkerülhet, a mai erősebb otthoni számítógépek és az ingyenes virtualizációs programok lehetővé teszik bárki számára a virtuális világ felfedezését, kipróbálását.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.