Ricoh Java fejlesztői verseny Magyarországon is

|

Magyarországon idén először hirdetik meg a Ricoh Company és a Sun Microsystems nemzetközi szintű közös fejlesztői versenyét. Az egyedülálló megmérettetés kifejezetten a jövő generáció programozóit célozza meg.

A Ricoh Java nemzetközi fejlesztői versenyét immár negyedik alkalommal rendezik meg. A pályázat évek óta nagyszerű lehetőséget kínál a felsőoktatási intézmények hallgatói számára az innovációs technológia fejlesztésére, látókörük szélesítésére. A megmérettetésre idén először a magyar felsőoktatási intézmények hallgatói is nevezhetnek. A verseny egyedülálló alkalom arra, hogy a pályázók két vezető nemzetközi technológiai vállalattal közösen dolgozhassanak, és programozói képességeiket a gyakorlatban is próbára tegyék. A Ricoh Company és a Sun Microsystems által meghirdetett versenyfeladat egy innovatív Java alkalmazás megalkotása, mely Ricoh multifunkciós terméken (MFP) futtatható. A kiírás lényege, hogy a pályázók egy olyan megoldást fejlesszenek ki, mely segítségével egy irodai berendezésből, korlátlan lehetőségekkel rendelkező integrált rendszer hozható létre. A pályázat első szakaszában - mely 2008. június 1-től november 20-ig tart - a szervezők olyan magyar felsőoktatási intézmények jelentkezését várják, ahol a pályázat témájához kapcsolódó szak működik, vagy ilyen jellegű oktatás folyik. A versenyre jelentkezni a http://edu.ricoh-developer.com weboldalon lehet. A felsőoktatási intézmények hallgatói illetve hallgatói csoportjai az intézmények jelentkezését követően – 2008. szeptember 1-től november 20-ig – regisztrálhatnak majd a fent említett weboldalon. A pályázók az első fordulóban egy országos megmérettetésen vesznek részt, melynek nyertese továbbjut a 2009. áprilisi londoni döntőbe. Az európai döntő győztes csapata, egyhetes San Francisco-i utazást nyer, mely során részt vesz a JavaOne konferenciáján, ahol további szakmai tapasztalatra tehet szert. A díjak között szerepel még egy Ricoh Aficio™GX2500 zselés nyomtató induló készlettel, négy darab Ricoh Professional GR Digital II fényképezőgép, valamint Sun SPOT Development Kit és Sun Microsystem ajándékcsomag. A pályázatra azért is érdemes jelentkezni, mert az országos döntőbe jutott 4 legjobb eredményt elérő csapat Ricoh Aficio™MP2550 multifunkciós eszközt nyerhet felsőoktatási intézményének. A verseny ezen felül kiváló lehetőség arra, hogy a hallgatók elméleti programozói tudásukat a gyakorlatban is alkalmazzák, hiszen a sikernek csak a hallgatók képzelete szabhat határt. A verseny részletes leírása és a részvételi szabályzat a http://edu.ricoh-developer.com weboldalon olvasható. További kérdések esetén a Ricoh Hungary a java@ricoh.hu e-mail címen ad felvilágosítást.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.