SAP: kijött az első negyedéves gyorsjelentés

|

Megduplázta a felhőmegoldások értékesítését az év első három hónapjában az SAP - derült ki a szoftvergyártó pénzügyi gyorsjelentéséből. A tavalyi év azonos időszakához képest 24%-al bővült a szoftverekből származó bevétel, és 4,5 milliárd euróra rúgott a teljes árbevétel. Utóbbi 22%-os emelkedésnek felel meg.

Duplázódott a HANA technológiát használó ügyfelek száma is, mely meghaladta a 6400 vállalatot világszerte, és mely továbbra is a szoftvercég növekedésének egyik alapja. Tovább növekszik az Ariba üzleti hálózat népszerűsége, amelyen már 1,8 millió cég kereskedik, több mint 750 milliárd dollár értékben. Az egyes régiók (Amerika, Európa-Afrika, Ázsia), mindegyike jól teljesített, rendre 100% feletti felhőértékesítést tudtak felmutatni. Az SAP ezek tükrében megerősítette eredményvárakozásait; idei évben 8-10% közötti bővülést vár a szoftvereladások tekintetében, és 5,6-5-9 milliárd euró között tervezi üzemi eredményét. Az első negyedévben 1,05 milliárd euró volt ez az összeg. „Kifizetődik az SAP ügyfélközpontúsága, és az innováció iránti elköteleződése”- mondta Luka Mucic, az SAP pénzügyi igazgatója. „A szoftverértékesítésekből származó árbevétel 24%-al, az üzemi eredmény 15%-al emelkedett, és így elsőként az első negyedévben elértük az 1 milliárd eurót e soron, melyben a pozitív árfolyamhatás is szerepet játszott.”

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.