Több mint 100.000 ADSL előfizető az Invitelnél

|

Megerősítette pozícióját hazánk második legnagyobb szolgáltatója.

A 2006. év végi akcióknak köszönhetően az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. ADSL ügyfeleinek száma meghaladta a százezret, így tovább erősítette pozícióját a hazai vezetékes távközlési piac második legnagyobb szereplője. A vállalatnak az elmúlt egy évben közel 45.000 előfizetővel sikerült bővítenie szélessávú internet-előfizetőinek körét. A cég 2002 elején indította el ADSL szolgáltatását, akkor még a Vivendi csoport tagjaként V-net néven. A névváltást követően is megmaradt az ügyfélkör dinamikus bővülése, mely hozzájárult ahhoz, hogy az Invitel számít a magyarországi távközlési piac, és ezen belül a szélessávú ADSL piac második legnagyobb szolgáltatójának. A pozíciók erősítését szolgálta, hogy a vállalat 2005 végén megvásárolta az EuroWeb Internet Szolgáltatót, és átvette annak teljes ügyfélkörét. Az utóbbi két évben a fejlődés fő motorja azonban a generikus növekedést produkáló akciók sikeres kivitelezése volt, melyeknek köszönhetően sikerült több mint 100.000 ügyfélre növelni az ADSL előfizetőinek körét. Az Invitel 2007-ben is folytatja azt a határozott piacbővítési stratégiáját a szélessávú internet piacon, amely az elmúlt években hozzájárult az ügyfélkör látványos növekedéséhez. Ezt a stratégiát segíti a piaci pozíció, a megbízható infrastruktúra, az ügyfélközpontú gondolkodás, valamint a cégre jellemző innovatív szellem, az internet alapú szolgáltatások minél szélesebb körű bővítése.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.