Újratervezett jövő a SAS-sal

|

Az ingyenes Virtual SAS Global Forum 2020 keretei között kiderül, hogyan segíti a cégeket és támogatja a gazdaság helyreállítását a fejlett analitika a járvány időszakában, és azt követően.

Miközben az üzleti elemzőeszközök átsegítenek bennünket a koronavírus-járvány kihívásain, a SAS bemutatta a június 16-án zajló Virtual SAS Global Forum 2020 részleteit.  

Közép-európai idő szerint délután 5 órakor kezdődik az előadás és workshop sorozat, mely az esemény után igény szerint bármikor megtekinthető. Az SGF-en vezető szakértők tekintik át az üzleti elemzés újdonságait, iparágakra bontott előadásokat kínálnak, és a bizonytalan környezetben használható elemző eszközöket, megoldásokat mutatnak be. Az esemény ingyenes regisztrációja már elérhető  itt.  

Csatlakozás, együttműködés, megosztás  

A SAS történelmének eddigi legnagyobb virtuális konferenciáján arra invitálja a résztvevőket, hogy a virtuális napirend alapján saját élmény-listát alkossanak; válogassanak a számukra legérdekesebb felhasználói, partneri és vezetői előadások közül. Próbálják ki a virtuális kvadélményt, a demókat, szenteljenek figyelmet a hagyományos fő bemutatóknak és éljenek a SAS kínálta képzési lehetőségekkel. Mindezt könnyen fogyasztható, online formában: 

  • SAS Connection: 

    A résztvevők megtapasztalhatják, hogyan használják a SAS eszközeit az olyan ügyfelek, mint a Cleveland Clinic és a Georgia-Pacific, illetve felfedezhetik a SAS oktatási és az emberiség szolgálatába állított analitikai megoldásokat összefogó Data for Good kezdeményezéseit.

  • Executive Connection: 

    • A vezetők meghallgathatják többek között Chris Clague, a The Economist üzleti elemzéssel foglalkozó Intelligence Unitjának felelős szerkesztőjét, akinek tolmácsolásában betekintést kaphatnak az üzletmenet járványidőszakban történő fellendítésének módszereibe.

  • Users Connection: 

    • A felhasználókat még inkább középpontba helyező szekció a SAS eszközökről, erőforrásokról, képzésekről és azok felhasználásának lehetőségeiről szól.

  • Partner Connection:

    • A SAS vezetők és az olyan partnerek, mint a Deloitte Canada, feltárják különböző projektek sikerének titkát.

Vezető és kiemelt előadók 

A világhírű vizionárius, Simon Sinek moderált beszélgetés keretei között saját, nagysikerű könyvére (The Infinite Game) alapozva adja át életszemléletét. Megosztja gondolatait arról, hogy a vezetők miként alkalmazhatják a "végtelen játék" alapvető szabályait annak érdekében, hogy mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járhassanak. 

 Az esemény emellett reflektorfénybe állítja a SAS vezetőit. A vállalat alapító-vezérigazgatója, Jim Goodnight, a műszaki és ügyvezető igazgatói posztot betöltő Oliver Schabenberger, valamint a kutatásért, fejlesztésért felelős vezető alelnök, Bryan Harris a felhőben, a peremhálózaton és a mesterséges intelligenciával történő adatelemzés jövőjét fejti ki. 

Interaktív tanulás és játék 

Az interaktív kiállítási élményt leutánzó Quad kiegészül a SAS-technológia gyakorlati áttekintésével és lehetővé teszi a SAS-szakértőkkel való párbeszédet. Demókhoz és prezentációkhoz csatlakozhatnak a résztvevők, elmélyíthetik műszaki és szolgáltatásokról szerzett tudásukat, illetve beléphetnek a közel 8 órás "kérdezze a szakértőt" esemény virtuális szobáiba is.

A könnyed kikapcsolódás érdekében mindez gamifikációs keretek között zajlik, egész napos aktivitásra buzdítva a résztvevőket.



Jegyezze be naptárába és regisztráljon online még ma! 

Az esemény június 16-án kezdődik, a regisztráció viszont már most elérhető. Az esemény napirendjéhez és a korábbi, már elérhető előadások megtekintéséhez keresse fel a Virtual SAS Global Forum 2020 website-ját. 

A hírekről, újdonságokról a következő közösségi szolgáltatásokon tájékozódhat folyamatosan:

Keresse fel a SAS COVID-19 Data Analytics Resource Hub oldalt a koronavírus-járvány nyomon követését és hatásainak megfékezését kínáló ingyenes erőforrásokért és eszközökért.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.