Veszélyben a mentett állományaink

|

A másodikról az első helyre tornázta fel magát, a Sicontact szeptember havi vírusriportjában, a Win32/Bundpill féreg. A második helyezett az Autorun vírus lett, amely már több mint öt éve szerepel a víruslistán. Emellett néhány apróbb helycserét leszámítva váratlan események nem történtek, a Win32/Sality vírus kisebb erősödését érdemes még megemlíteni.

A Win32/Bundpill féreg külső adathordozókon terjedve valódi károkozásra is képes, ugyanis meghajtóinkról az *.exe, *.vbs, *.pif, *.cmd kiterjesztésű és a Backup állományokat is megpróbálja törölni. Ezen kívül egy külső URL címről megkísérel további kártékony komponenseket is letölteni a HTTP protokoll segítségével, majd ezeket lefuttatja. Már korábban megállapítottuk, hogy önmagában mekkora meglepetés, hogy olyan 2008-ban megjelenő régi kártevők, mint az Autorun vírus és a Conficker féreg egyáltalán 2013-ban toplistásak lehetnek. Már megjelenésük évében, 2008-ban jelen voltak a szükséges biztonsági javítások, valamint az automatikus futtatási lehetőséget alapértelmezetten kikapcsoló javító folt is, ám úgy tűnik, sok felhasználó esetében ezek nem kerültek végrehajtásra és frissítésre. Így érthetővé válik, miért az Autorun vírus ehavi második helyezettünk. A Win32/Sality egy polimorfikus fájlfertőző vírus, és róla azt kell tudni, hogy futtatása során különféle trükköket alkalmaz, hogy ezekkel gondoskodjon automatikus elindulásáról minden egyes rendszerindítás alkalmával. A fertőzése során EXE illetve SCR kiterjesztésű fájlokat módosít, és a vírusirtók ellen is támadást intéz, ugyanis megkísérli lekapcsolni a védelmi programokhoz tartozó szerviz folyamatokat. Az ESET Global Trends Report e havi kiadásában kitért rá, hogy sikeresen lelepleztek egy olyan egy banki trójai programot, amely elsősorban Törökországban, Csehországban, Portugáliában és az Egyesült Királyságban okozott eddig károkat. A kártevő amellett, hogy billentyűleütés-naplózást végez, képernyőképek és képernyővideók titokban való készítési lehetőségét is képes kihasználni, illetve távoli proxy szerverhez is csatlakozik, ezen felül le tudja hallgatni a hálózati adatforgalmat is, valamint a HTML kódba való közvetlen injektálásra is használható. A szakértők szerint a Hesperbot biztosan nem egy korábbi kórokozó új variánsa, hanem egyértelműen egy európai és ázsiai banki adatok megszerzésére specializálódott vadonatúj malware. Az ESET szakértői egy alapos összefoglalóval is készültek, amely arról rántja le a leplet, hogy mik azok a jellegzetességek, amiket egy bank sosem kér tőlünk, a csalók, átverős adathalász oldalak viszont igen. A tíz gyanús intő jelet tartalmazó írást mi is lefordítottuk, így ez már magyarul is elérhető az antivirus blog oldalán: http://antivirus.blog.hu/2013/09/23/tiz_dolog_amit_a_bankbol_sosem_kernek Egy további érdekes beszámolóban pedig azt elemzik, hogy az iPhone 5 kapcsán bevezetett, és rögtön sikeresen meg is került ujjlenyomat azonosítást tartalmazó biometrikus módszerek mennyiben változtatnak majd a jelenlegi, döntő többségében még jelszavakra alapozott biztonsági helyzetünkön. A szakemberek úgy látják, a korábbi egyszer, belépéskor elvégzett írisz és ujjlenyomat azonosítás már nem nyújt elegendő biztonságot egy folyamatos adatkapcsolatnál. Ezért ezen a téren is újabb kutatások folynak, például az egyik, amely az okos telefonok segítségével begyűjtött részletes adatok segítségével, úgy mint egyéni mozgási sebességünkkel, telefonálási szokásainkkal, gépelési jellegzetességeinkkel, illetve GPS előtörténetünkhöz képest szokásos vagy szokatlan tartózkodási helyünkkel együttesen azonosítana bennünket a jövő mobileszköze. Emellett olyan kísérletek is zajlanak a felhasználói azonosítás terén, mint az agyhullámok jellegzetességeinek, illetve az egyedi szívverés minta lehetséges használata. Szeptemberi fontosabb blogposztjaink közül érdemes kiemelni azt a felmérést, amely azt próbálta meg illusztrálni, mennyien esnek áldozatul az online átveréseknek. A social engineering trükkök kapcsán általában olyat szoktunk emlegetni, hogy mindig van körülbelül 5% aki bedől ezeknek, és emiatt éri meg a kártevőterjesztőknek, bűnözőknek. Ehhez képest minden harmadik amerikai beismerte, hogy simán megnyitja a gyanús leveket is, ha az üzenet tárgya számára érdekesnek hangzik. A nők inkább a közösségi oldalak nevében érkezőkre harapnak, míg a férfiak jobbára a pénzkereséssel, illetve szexuális vonatkozású témák esetén esnek kísértésbe, és kattintanak mégis. http://antivirus.blog.hu/2013/09/02/igy_kattintotok_ti Foglalkoztunk emellett egy újabb, LinkedIn meghívónak látszó spammel is, amely aztán ha ezúttal kártevőt nem is telepített, böngészőnket viszont átirányította egy oroszországi oldalon hosztolt úgynevezett "kanadai gyógyszerész" oldalra. Ezzel kapcsolatban jó szolgálatot tehet egy spamszűrőt és böngészővédelmet is tartalmazó internetbiztonsági csomag, emellett pedig az adathalász levelek linkjei fölé mozgatott egérmutató is képes megmutatni még kattintás előtt a valódi hivatkozások címeit. http://antivirus.blog.hu/2013/09/10/linkedin_meghivo_vagy_megsem Szó volt még egy olyan érdekes hibáról is, amely csak időszakosan jelentkezett, és néhány napon keresztül a meglepett felhasználók különféle weboldalak böngészése közben néha egy torrent fájl letöltésének felajánlását vették észre. Azóta kiderült, hogy a Chrome illetve Firefox böngésző kliens alatt tapasztalt visszásság egy, a Twitter webszerverén a Twitter megosztás gomb kódjában szereplő hibának volt köszönhető. Az üzemeltetők időközben kijavították már ezt a furcsa mellékhatással jelentkező kódrészletet. http://antivirus.blog.hu/2013/09/27/twitter_hiba_okozott_torrentes_letoltest Végül írtunk arról, hogy egy újabb botnetes trójait azonosítottak az ESET kutatói. Az újfajta adattolvaj botnetes kártevő nem is akárhogyan terjed, ugyanis a készítők egyenesen saját weboldalukon árulják azt Solarbot néven, tudása pedig kész vagy akár saját fejlesztésű pluginekkel tovább is bővíthető. Egyelőre Dél-Amerikában terjed intenzíven, de Európában is megjelent már, az ESET termékei Win32/Napolarként ismerik fel a kártevőt. http://antivirus.blog.hu/2013/09/30/van_uj_a_nap_alatt_napolar [i]Vírustoplista[/i] Az ESET több millió felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2013. szeptemberében a következő 10 károkozó terjedt világszerte a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 18.14%-áért. Aki pedig folyamatosan és első kézből szeretne értesülni a legújabb Facebook-os kártevőkről, a közösségi oldalt érintő mindenfajta megtévesztésről, az csatlakozhat hozzánk az ESET Magyarország www.facebook.com/biztonsag, illetve az antivirusblog.hu oldalán. [b]1. Win32/Bundpill féreg[/b] Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/Win32_Bundpil.A/description [b]2. INF/Autorun vírus [/b] Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21autorun [b]3. Win32/Sality vírus [/b] Bővebb információ: http://www.virusradar.com/Win32_Sality.NAR/description [b]4. HTML/Iframe.B.Gen vírus [/b] Bővebb információ: http://www.virusradar.com/HTML_Iframe.B.Gen/description [b]5. HTML/ScrInject trójai [/b] Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/scrinject-b-gen [b]6. Win32/Dorkbot féreg [/b] Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/Win32_Dorkbot.B/description [b]7. Win32/Conficker féreg [/b] Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21conficker [b]8. Win32/Ramnit vírus [/b] Bővebb információ: http://www.virusradar.com/Win32_Ramnit.A/description?lng=en [b]09. Win32/Qhost trójai[/b] Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/Win32_Qhost.PEV/description [b]10. Win32/virut féreg[/b] Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/virut-ba

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.