Xerox: jelentős eredmények a társadalmi felelősségvállalás területén

|

A Xerox a társadalmi felelősségvállalás területén végzett tevékenységéről és elért eredményeiről ad átfogó képet a közelmúltban kiadott 2009. évi beszámolójában, amely olyan témákat érint, mint a környezetvédelem, a vállalatirányítás és az üzleti etika, az ügyfelek adatkezelése és elégedettsége, a dolgozói kör változatos összetétele, valamint a támogatási politika és az önkéntesség.

Az érintetteknek szóló levélben Anne Mulcahy, a Xerox igazgatótanácsának elnöke és Ursula Burns vezérigazgató így fogalmazott: „Annak idején úttörők voltunk a fenntarthatóságért folytatott mozgalomban, mert ezt találtuk a helyes lépésnek a környezet érdekében, időközben azonban felfedeztük, hogy minden egyes fejlesztésünk költségmegtakarítást, új piaci lehetőségeket, illetve bevételi forrást is eredményez. Rájöttünk tehát, hogy nem kell választanunk a környezetvédelem és a profit között: egyszerre érhetjük el mindkét célt.” Fenntartható fejlődés A Xerox a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatban négy területre összpontosít, jelentős eredményeket érve így el a technológiai és szolgáltatási értéklánc teljes hosszában. Ezek a következők: Klímavédelem: A Xerox technológiai beruházásai csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást mind a saját egységei, mind ügyfelei területén. A jelenlegi kimutatások szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása az egész vállalaton belül 2002 óta 20 százalékkal csökkent, 2012-ig pedig várhatóan sikerül elérni a 25 százalékos mérséklést. Tavaly a Xerox kereskedelmi forgalomban kapható új termékeinek 80 százaléka megfelelt az USA Környezetvédelmi Hivatalának egyre szigorodó ENERGY STAR követelményeinek, illetve részben túl is teljesítette azokat. A vállalat célkitűzései között szerepel az ENERGY STAR minősítés megszerzése a 2010-ben bevezetendő berendezések minimum 90 százalékára. Az Xerox fenntarthatósági kalkulátora is elsősorban az energiafelhasználás csökkentését szolgálja, valamint lehetőséget biztosít az ügyfelek számára, hogy feltérképezzék az irodai nyomtatás azon területeit, ahol visszaszorítható a szilárd hulladék mennyisége, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátása. A biológiai sokféleség és az erdők megőrzése: A Xerox ügyfelei, beszállítói és a vállalat működésében érintett egyéb csoportok mind támogatják a fenntartható papíréletciklus megvalósítását. A Xerox megköveteli a beszállítóitól a fenntartható erdőgazdálkodás szigorú szabályainak betartását. Jelenleg a Xerox-papírok 90 százaléka megfelel a vállalat elvárásainak, a cél pedig a 100 százalék elérése. A Xerox 2008-ban megőrizte azt az elismerést, amely az erdőből kikerülő termékek útját az értékesítési láncon belül egészen a végfelhasználóig végigkövetve tanúsítja az ellenőrzött nyersanyagok, illetve újrahasznosított alapanyagok használatát. Ezenkívül a vállalat az elmúlt három évhez hasonlóan továbbra is jelentős összeggel támogatja a The Nature Conservancy nevű szervezetet, amely többek között a fenntartható papíréletciklus elérése érdekében végez természetvédelmi tevékenységet. A tiszta levegő és víz megőrzése: A Xerox az egészségre káros anyagok használatának elkerülésére törekszik az ellátási lánc minden pontján. A vállalat régóta szigorú belső előírásokat alkalmaz az üzemekben és a termékekben felhasznált vegyi anyagok mennyiségének szabályozására. Az évek során átszervezte, illetve helyettesítette a gyártási eljárásokat annak érdekében, hogy jelentősen visszaszorítsa, illetve a tervek szerint a jövőben teljesen mellőzze az egészségre ártalmas összetevőket és a nehézfémeket A hulladék kezelése és keletkezésének megakadályozása: A Xerox begyűjtési programjának keretében visszaszolgáltatott használt berendezések és kellékanyagaik több mint 48 ezer tonnával csökkentették a hulladék mennyiségét, hozzájárulva az 1991 óta elért közel egymillió tonnányi hulladékmegtakarításhoz. A Xerox jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy a legnagyobb raktáraiból kikerülő szilárd hulladék mennyiségét 2012-ig 25 százalékkal visszaszorítsa. A Xerox társadalmi felelősségvállasról szóló beszámolójának további fontos pontja a társadalmi szervezetek és munkaközösségek támogatása: A Xerox Foundation 12,6 millió amerikai dollár értékben támogatott 2.825 non-profit szervezetet, és 1.700 alkalmazott önkéntes nyugdíjpénztári befizetéséhez járult hozzá. 2008-ban a Xerox és alkalmazottai 3,5 millió dollár támogatást nyújtottak a rászorulókat segítő United Way alapítványnak, valamint több mint 9.500 dolgozó önkéntes munkával járult hozzá értékes célok megvalósításához a Xerox Community Involvement Program keretein belül. A teljes beszámoló megtekintéséhez kérjük, látogasson el a http://www.xerox.com/citizenship oldalra. A környezetvédelmi célok támogatásáról bővebb információt a következő oldalon talál: http://www.xerox.com/environment.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.