Hirdetés
. Hirdetés

A dolgozót és a céget is megbetegítheti a rosszul berendezett iroda

|

A munkaeszközök beszerzése előtt érdemes kikérni a dolgozók véleményét, majd azután is, hogy volt alkalmuk kipróbálni azokat.

Hirdetés

A dolgozók munkahelyi komfortérzetének romlása pszichikai tüneteket is okozhat, ami kihatással lehet a közösségben uralkodó légkörre és a munkafolyamatokra is. A nyílt terű irodákban (open office) fokozottan jelen lehet a komforthiányos állapot, az ebből fakadó fokozott frusztráció és elégedetlenség, ezért különösen fontos, hogy a munkáltatók a lehető leginkább ergonomikus munkakörnyezet megteremtésére törekedjenek. Az egyénre szabható munkaeszközök (székek, monitorok) biztosítása mellett érdemes odafigyelniük az irodai tér adta lehetőségek minél hatékonyabb kihasználására és a dolgozói visszajelzésekre is.

Komfortérzetünket számos tényező befolyásolja, ezeknek pedig jelentős részét nem is érzékeljük. Ha már a testi működés szintjén sem tapasztal komfortot a munkavállaló, akkor megbetegedhet (például hát és nyaki fájdalmak és egyéb egészségügyi problémák is jelentkezhetnek), ennek következménye a koncentráció, a teljesítmény és az általános jóllét romlása. Megjelenhetnek pszichikai tünetek is, amelyek az irodában uralkodó légkörre és a közösségre is hatással lehetnek. Hasonló esetekben a munkavállaló az egyéni diszkomfortérzetének okát gyakran nem a környezet tárgyi jellemzőiben keresi. Például egy diszkomfortos helyzetben jelentkező frusztráció okozójának nem elsősorban a munkaállomást - például egy rosszul beállított monitort vagy széket - hanem a kollégákat tartja. A testi komfortérzet nem merül ki annyiban, hogy kényelmesen elhelyezkedhet a dolgozó, hanem fontos, hogy érezze, kontrollja van az adott helyzet felett.

Az open office hátrányai

A nyílt terű irodáknak számos hátrányuk van, ezért különösen fontos odafigyelnünk, hogy a lehetőségekhez képest a legkomfortosabbá és leginkább alkalmassá tegyük a munkavégzésre. "A munkavállalók komfortja különösen fontos az egész vállalat szempontjából, mert nagyban befolyásolja a bekapcsolódást is a közös munkába, egy együttműködési helyzetbe, erre pedig jelentős hatása van a tér struktúrájának. Irodai munka közben a figyelem fókusza elsősorban a monitorokon van, viszont ilyenkor sem elhanyagolható például, hogy a dolgozók látják-e egymást" - mondta Prof. Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus, az MTA doktora. "Az open office elősegítheti ugyan az interakciókat, sok esetben viszont nem társul pozitív munkavállalói élménnyel: intenzív aktivációs, érzelmi állapotot idéz elő, ami kreatív folyamatok esetében hasznos lehet, de hatékonyság tekintetében általában nem kedvező körülmény. Az open office kevés ember és feladattípus esetében működik jól, mivel magában hordozza a kitettség érzését: amikor a dolgozó folyamatosan látható, hallható, és nem tud mit tenni a helyzet ellen, ez pedig gyakran okoz észrevehetetlenül is frusztrációt" - tette hozzá a szakértő.

Ergonomikus munkaállomások

Egy irodai asztal is személyes tér - majdnem annyira erős a kapcsolódásunk hozzá, mint az otthonunkhoz. Az open office további hátránya, hogy kevéssé egyénre szabható a környezet és korlátozottak a lehetőségeink az interakciók kizárására is. A munkavállalók kényelme érdekében tett ergonómiai intézkedésekkel amellett, hogy javíthatóak ezek a körülmények, a dolgozót is megerősíti abban, hogy fontos az adott cég számára, így sokkal inkább elkötelezett lesz a vállalat iránt.

A megfelelő monitor kiválasztása különösen fontos, ha a munka hatékonyságáról és egészséges munkavégzésről van szó. A megfelelő technikai jellemzői mellett a kijelző elhelyezése is kulcsfontosságú, ugyanis jelentősen meghatározza a felhasználó testhelyzetét. Érdemes tehát olyan monitort választani, amely kényelmesen és könnyedén elhelyezhető a megfelelő pozícióban. Az LG Ergo monitorállványainak segítségével a kijelzőt bármilyen pozícióban elhelyezhetjük magunk előtt. Az állvánnyal a monitor távolságát, dőlésszögét és forgatási szögét is szabályozhatjuk, ezzel lehetővé téve a monitor elhelyezését az asztal fölött szinte bármilyen pozícióban. Ezek a monitorállványok biztonságosan rögzíthetőek szinte bármilyen típusú íróasztalhoz, ezzel kiszolgálva a legváltozatosabb felhasználói igényeket.

A visszajelzések és az edukáció fontossága

A munkaeszközök beszerzése előtt érdemes kikérni a dolgozók véleményét, majd azután is, hogy volt alkalmuk kipróbálni azokat. Ezeket figyelembe véve ideális munkakörnyezetet alakíthat ki a munkaadó. Edukációval is jelentősen javítható a munkahelyi légkör és a munkavállalók jólléte. Érdemes tájékoztatni a kollégákat arról, hogy hogyan használhatják tudatosan a munkaállomásaikat és mit tehetnek személyes komfortjuk javításáért. Fontos tudniuk, hogy hogyan vehetik észre, ha a diszkomfort pszichikai hatásai jelentkeznek rajtuk, és mit tehetnek annak érdekében, hogy elkerüljék vagy csökkentsék annak következményeit.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.