Hirdetés
. Hirdetés

A hatósági ellenőrzés előtt hat év után véget ér a Microsoft és a Google fegyverszünete

|

Mivel a két vállalat eldobta a fakardokat, lehet, hogy ezután olykor éles fegyverekkel fogják csépelni egymást.

Hirdetés

A Microsoft és a Google ellentéte hamarosan láthatóbbá válhat, mivel egy hatéves békepaktumuk véget ér.

A két cég nyílt versengése és a marketinges adok-kapok ellenére 2015-ben magánjellegű fegyverszünetet kötött, hogy elkerüljék a közvetlen konfliktusokat a tárgyalótermekben és a szabályozó hatóságok előtt - derül ki a Financial Times jelentéséből.

A cégek rendezték a fennálló peres ügyeket, és megállapodtak abban, hogy nem pereskednek, illetve nem panaszkodnak egymásra a szabályozó hatóságoknál anélkül, hogy előbb megpróbálnák a legmagasabb szinten, belsőleg rendezni a nézeteltéréseket - állítja at üzleti lap szerint kétbennfentesre hivatkozva.

Hirdetés

A megállapodás célja a kezelhetetlenre duzzadó jogi viták megakadályozása és a nézeteltérések elsimítása mellett az is volt, hogy a Microsoft és a Google között nagyobb együttműködés alakuljon ki, azonban utólag úgy tűnik, hogy ezt a részt inkább képletesen fogalmazták meg.

Volt persze kooperáció, hiszen a Microsoft a Google csapatának "segítségével" tudta piacra dobni a Surface Duo-t, ez azonban csak egy apró győzelem volt az olyan nagy csaták közepette, mint a Chromebook oktatásban történő bevezetésének támadása, a felhőalapú számítástechnikai szerződések és a felhőalapú streaming játékok körüli marakodás.

Idén áprilisban a Microsoft és a Google lehetőséget kapott a titkos megállapodás megújítására, de úgy tűnik, egyik fél sem érdekelt az elmúlt hat év kölcsönösen előnyös udvariaskodásának folytatásában. A két félig-meddig monopolisztikus vállalkozás inkább háttéralkukat köt a kongresszusi vizsgálat elkerülése érdekében. Mivel a két vállalat eldobta a fakardokat, lehet, hogy ezután olykor éles fegyverekkel fogják csépelni egymást, mivel az összedolgozás árnyát is el akarják hessegetni, hiszen az elkövetkező években mindkettőnek várhatóan szembe kell néznie monopólium ellenes vizsgálatokkal - tekint a jövőbe az onmsft.com portál.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.