A Microsoft kénytelen volt helyreállítani az indiai Nayara Energy számára biztosított digitális szolgáltatásokat, miután a vállalat pert indított a techóriás ellen a Delhi Legfelsőbb Bíróságon. A döntés hátterében az áll, hogy a részben az orosz Rosznyefty tulajdonában álló finomító működését veszélyeztette, hogy a Microsoft az Európai Unió szankcióira hivatkozva korlátozta a hozzáférését több kritikus felhőalapú szolgáltatáshoz, adatcsomaghoz és céges platformhoz. A Microsoft szerdán kiadott közleményében megerősítette, hogy ismét elérhetővé tette szolgáltatásait a cég számára, hangsúlyozva elkötelezettségét ügyfelei támogatása iránt világszerte. A nyilatkozatban hozzátették, hogy jelenleg is tárgyalásokat folytatnak az Európai Unióval annak érdekében, hogy a jövőben is biztosítani tudják a szolgáltatás folytonosságát a Nayara számára.
A Nayara Energy ezzel egy időben arról számolt be, hogy üzletmenetét nem érte fennakadás, az adatbiztonság sértetlen maradt, és minden, a működéshez szükséges Microsoft-szolgáltatás helyreállt. A vállalat köszönetét fejezte ki a bíróságnak, amely sürgősséggel foglalkozott az üggyel, és az ítélet a Nayara javára született. A bíróság ugyanakkor lehetőséget biztosított arra, hogy a társaság ismét a jog útjára lépjen, ha hasonló incidens történne a jövőben. A Nayara szerint a Microsoft lépése nemcsak üzleti működésüket sodorta veszélybe, hanem riasztó precedenst is teremtett, amely aggodalomra ad okot India digitális és energetikai függetlenségének szempontjából.
A cég már megkezdte a migrációt hazai szolgáltatókhoz, hogy hosszú távon csökkentse a külföldi platformoktól való függőséget, és megerősítse működésének szuverenitását. A Mint című indiai gazdasági napilap szerint a Nayara a jogi eljárást azért kezdeményezte, hogy azonnali segítséget kapjon az üzemkritikus rendszerek helyreállítására, miközben stratégiai szinten egyre inkább alternatív, belföldi digitális szolgáltatók felé fordul.
A történet geopolitikai háttere sem elhanyagolható: az Európai Unió ugyanis július elején szankciókat vezetett be a Vadinar nevű indiai olajfinomító ellen, amelyben a Rosznyefty 49 százalékos részesedéssel rendelkezik. A szankciók az orosz eredetű kőolaj finomítását és termékeinek exportját célozták, s ez az első eset, hogy egy indiai energiacéget közvetlenül is elérnek az EU külpolitikai intézkedései.