Már nem kötelező az EKEIDR, vagy más néven Poszeidon iratkezelő rendszert használniuk a közigazgatási intézményeknek, szabadon választhatnak megfelelő ár-érték arányú szolgáltatást - jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.
A tárcavezető megfogalmazása szerint egy Poszeidon nevű rendszer "ejtette csapdába a közigazgatást". Titkos kormányhatározat írta elő, hogy csak ezt az iratkezelő rendszert használhatják a közigazgatásban, és aztán "súlyos tízmilliárdokért" árulták az elmúlt években.
"Mi megszüntettük ezt a rendszert egy csütörtöki kormánydöntés nyomán, és felszabadítottuk a piacot. Az ügyben néhány héttel ezelőtt feljelentést is tettem, és azóta rendőrségi nyomozás indult" - közölte.
Ez azt jelenti, hogy mostantól minden közigazgatási intézmény szabadon döntheti el, hogy milyen iratkezelő rendszert használ. Ez lehet a Poszeidon, ha elégedettek a szolgáltatással, és azt megfelelő ár-érték arányúnak tartják, de egy másik rendszert is igénybe vehetnek, másoktól is kérhetnek ajánlatot.
A piacon ugyanis rendelkezésre állnak hasonló, funkcionalitásban néha jobb szolgáltatások és szoftverek.
Tanács Zoltán szerint a verseny felszabadításának hírére már érkeznek a tárcákhoz az indikatív ajánlatok - negyed-, ötöd- vagy tizedáron, mint eddig.
Mint ismeretes, július 16-án kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be a miniszter, hogy a tárcájánál történt átvilágítás eredményeként a hatóságokhoz fordultak a Kréta és a Neptun, illetve a közigazgatásban használatos Poszeidon iratkezelő rendszer ügyében. Kiderült: az állam számára nagyon előnytelen szerződésekkel, versenyhelyzetet mellőzve hozták helyzetbe a szállítót, és 2019 óta több mint 100 milliárd forintot fizettek ki ezekért a termékekért.