Hirdetés
. Hirdetés

Nyugdíjazza márciusban az eredeti Windows 10-et a Microsoft

|

A 2015 júliusában megjelent, 1507-es verziószámú első kiadás két hónapon belül lekerül a javítási listáról.

Hirdetés

Március 26-ára tőzte ki a Microsoft azt az időpontot, amelytől kezdve már nem támogatja a Windows 10 eredeti kiadását. "2017. március 26-át követően az 1507-es verziót nem frissítjük, csak az üzleti felhasználók által használt Current Branch for Business (CBB) frissítési modellbe tartozó legutolsó két változatot támogatjuk aktívan, írta a vállalat blogbejegyzésében Nathan Mercer, a Microsoft vezető marketingmenedzsere. Az 1507-es verzió az operációs rendszer eredeti, 2015 július végén kiadott kiadása, a verziószám utal a megjelenés dátumára.

A Microsoft már figyelmeztette a felhasználókat tavaly novemberben, hogy valamikor márciusban megszünteti a frissítések és biztonsági foltok nyújtását az 1507-es verzióhoz. Ez a programváltozat továbbra is működni fog a számítógépeken, de a fenti dátumtól kezdődően nem kap semmilyen frissítést.

A nyugdíjazás fontos lépése a Microsoft által a Windows 10 operációs rendszernél bevezetett szoftver mint szolgáltatás modellnek. A szoftvergyártó egyszerre csupán két CBB-s változatot hajlandó támogatni, ami azt jelenti, hogy az N+2-es változat kiadásakor, ahol az N egy korábbi verziót jelöl, a vállalat egy átmeneti periódust indít el, amelynek végén megszünteti az N jelű verzió támogatását. Ezt követően az N+1-ből N, az N+2-ből pedig N+1 lesz.

Amikor az 1607-es verziószámú évfordulós frissítés bekerült a CBB modellbe, az N-nek az 1507-es, az N+1-nek a 2015 novemberében kiadott 1511-es verzió, az N+2-nek pedig az 1607-es kiadás felelt meg. Ez azt jelentette, hogy az 1507-es változat támogatása négy hónappal az 1607-es verzió CBB modellbe való januári bekerülése után véget ér.

Január közepén egyébként a frissített 1607-es változat bekerült a főként a nagyobb vállalatok által használt Windows Update for Business (WUB) és Windows Server Update Services (WSUS) frissítési modellekbe is, a rendszer lemezképe pedig letölthetővé vált az érintettek számára.

Itt jegyzendő meg, hogy az üzleti felhasználók azon része már régóta használja az 1607-es változatot, amelyik az otthoni felhasználóknak ajánlott Current Branch (CB) frissítési modell szerint upgrade-eli számítógépeit.

A felhasználók a Microsoft weboldalán tájékozódhatnak az egyes Windows-változatról és a hozzájuk kiadott frissítésekről.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.