Digitalizáció a Wienerberger csornai tetőcserépgyáránál

|

A robotok integrálása a gyártási folyamatokba nagy lépés a modernizáció útján.

Fejlesztette csornai tetőcserépgyárát 1,2 milliárd forintból a Wienerberger zRt. leányvállalata - közölte a társaság.

A csornai gyár eddigi legnagyobb fejlesztésén esett át, amelyben az automatizálásra, a termékminőségre és az innovációra helyezték a hangsúlyt, korszerű eszközöket szereztek be, modernizálták, automatizálták a gyártási folyamatokat.

A fejlesztéssel megújult a gyár központi egysége, a 120 méter hosszú, közel 1000 Celsius-fokon üzemelő égetőkemence, valamint korszerűsítették a csatornaszárítót, az alagútkemencét, a csomagolósort és magát a gyártócsarnokot is.

Tarsoly József, a Wienerberger Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta, a robotok integrálása a gyártási folyamatokba nagy lépés a modernizáció útján, a fejlett automatizációs rendszerek bevezetése pedig fokozza a gyártás hatékonyságát és precizitását.

A Wienerberger magyarországi leányvállalata a nemzetközi Wienerberger csoport tagja, amely a világ egyik legnagyobb téglagyártója. A cégcsoport világszerte több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 200 gyártóhellyel rendelkezik. A magyarországi leányvállalatot 1990-ben alapították, a termelés jelenleg kilenc helyszínen zajlik. A hazai foglalkoztatottak száma a cégcsoporthoz tartozó Pipelife-fal együtt meghaladja a 800-at.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.