HIPA - Cél a k+f tevékenység erősítése

|

A befektetési ügynökség 2023-ban 10 k+f projektet támogatott, ezek által 810 új kutató-fejlesztő munkahely jött létre.

A kormány célja a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - ez kell ugyanis ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra a leginnovatívabb gazdasággá fejlődjön. Ennek érdekében a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaly 13 milliárd euró értékű beruházást hozott Magyarországra. A HIPA által Magyarországra hozott projekteknek körülbelül 70 százaléka high-tech iparnak minősül az IMF definíciója szerint.

A hazánkban 2000 mérnököt foglalkoztató szoftverfejlesztő evosoft Hungary Kft. például olyan innovatív megoldást fejleszt ki, amelynek segítségével az online térben lehet modellezni egy gyár összeszerelését, ezáltal ki lehet szűrni az esetleges hibákat, időt és energiát lehet megtakarítani.

A 3,4 milliárd forintos projektet az ügynökség 680 millió forinttal támogatta, és 75 új, magas képzettséget igénylő munkahely jött létre Budapesten és Miskolcon.

Az evosoftéhoz hasonló projektekért nagy küzdelem folyik, hiszen a cégnek Európa számos országában van szoftverfejlesztő központja. Fontos, hogy a pénzügyi támogatások meggyőzhetik a vállalat menedzsmentjét, hogy Magyarországon van jó helye egy ilyen projektnek. Magyarország a felsőoktatás és a szakképzés átalakításával a k+f igényeket megfelelő munkaerővel ki tudja szolgálni.

Az evosoft fejlesztésének egyik helyszíne, Miskolc az elmúlt években nagy fejlődésen ment át, számos autóipari szereplő döntött úgy, hogy itt hoz létre termelési központot. A kormány fontos célkitűzése volt, hogy Kelet-Magyarország ipara erősödjön, ennek haszonélvezője volt Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc. A következő években az ország déli részének megerősítése a cél, ennek az egyik első lépése a szegedi BYD-projekt.

Az ügynökség szerint Németország hagyományosan a legnagyobb beruházó Magyarországon, a teljes működőtőke-állomány mintegy 20 százaléka német vállalatoké. Ugyanakkor az elmúlt években a keleti - kínai, dél-koreai - tőke egyre nagyobb mértékben áramlik Magyarországra is. Ez nem a tradicionális nyugati partnerek rovására történik, tavaly is számos német vállalat döntött magyarországi beruházás mellett. Öt megkérdezett német vállalatból négy ma is Magyarországot választaná beruházási helyszínként.

Nem véletlen, hogy a Mercedes Kecskeméten bővíti kapacitásait, és a BMW Debrecenben építi meg új gyárát, hiszen szakképzett munkaerőt, és Európa legalacsonyabb adóit kínálják ezeknek a vállalatoknak.

A befektetési ügynökség 2023-ban 10 k+f projektet támogatott, ezek által 810 új kutató-fejlesztő munkahely jött létre. A teljes k+f költés kétharmadát a vállalati kutatások jelentik, és remény van arra, hogy a következő években a k+f tevékenység soha nem látott méreteket fog ölteni.

A HIPA legnagyobb k+f projektjét, amelyet pénzügyileg támogatnak, a Samsung SDI hajtja végre 62 millió euró értékben számos magyar egyetem együttműködésével.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.