A mesterséges intelligenciát legalább bizonyos mértékig beépítették vállalatuk alapfontosságú üzleti folyamataiba, mondta az IT vezetők 96 százaléka a felmérésben, amelynek eredményeit a Cloudera EVOVLE25 konferencia-körútjának szeptemberi eseményén, New Yorkban ismertette. A kérdésre egybehangzóan válaszoló IT vezetők elsöprő aránya - amely már a tavalyi felmérés idején is igen magas volt, elérte a 88 százalékot - egyértelműen jelzi, hogy az AI bevezetésében a vállalatok továbbléptek a kísérletezés szakaszán, és a technológiát eredményesen integrálják üzleti és munkafolyamataikkal. A válaszadók közel háromnegyede (70 százaléka) már jelentős sikereket elérő AI kezdeményezésekről tudott beszámolni, és mindössze 1 százalékuk mondta, hogy a projektek első eredményeire vár.
Idei jelentéséhez (The Evolution of AI: The State of Enterprise AI and Data Architecture) a szállító világszerte 1500 informatikai vezetőt kérdezett a mesterséges intelligencia használatáról és vállalati adatarchitektúrájuk állapotáról. Válaszaikból kiderült, hogy a szervezetek a generatív mesterséges intelligenciától kezdve a mélytanuláson át a prediktív analitikáig a technológia különböző formáit alkalmazzák, és az eddiginél bátrabban növelik AI portfóliójuk változatosságát. Az IT vezetők 67 százaléka mondta például, hogy ma már az AI ügynökök menedzselésére is felkészültebb, mint amilyennek egy évvel ezelőtt látta magát.
A felmérés rávilágított arra is, hogy a vállalatok körében mostanra alapértelmezetté vált a hibrid adatarchitektúra, ami a Cloudera szerint nagyban hozzájárul AI kezdeményezéseik sikerességéhez. A válaszadók több mint fele a biztonság növekedését, valamint az adatmenedzsment és az adatanalitikai képességek javulását is a felhőalapú és a helyi környezeteket átfogó, hibrid megközelítés legnagyobb előnyeként említette.
A Cloudera modern adatarchitektúrája
Mindezzel együtt a szervezetek nem tartanak ott, hogy a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázva nagyobb megtérülést érjenek el beruházásaikon. A megkérdezettek több mint háromnegyede mondta például, hogy vállalatuk adatkultúráját még fejleszteniük kell, és az adatalapú gondolkodást üzleti gyakorlatukba is átültetniük. A legtöbb IT vezető emellett az adatintegrációt, valamint a tárolási és a számítási teljesítményt is meglévő - AI munkaterheléseket is támogató - adatarchitektúrájuk legnagyobb technikai korlátai közé sorolta. Mindössze 9 százalékuk jelentette ki, hogy vállalatuknál az AI projektekhez minden adatot elérnek és használni tudnak, és a szükséges adatok nagy részéről is csupán a válaszadók 38 százaléka mondhatta el ugyanezt.
Automatikusan optimalizál az adattóház
A Cloudera idei felmérésének eredményei is alátámasztják, hogy a vállalatokat komoly akadályok - bonyolult adatarchitektúrák, silózott platformok és az irányítás (governance) következetlenségei - hátráltatják a mesterséges intelligencia és a prediktív analitika képességeinek jobb kiaknázásában. Az elemzésekhez vagy az AI modellek tanításához szükséges adatok rendszerek közötti mozgatása nemcsak a költségeket, hanem a biztonsági kockázatokat és az értékes felismerésekhez szükséges átfutási időt is növeli.
Napjainkban az üzleti működésüket fejlett informatikai megoldásokkal támogató szervezeteknek nyílt, biztonságos és egymással együttműködő adatarchitektúrákra van szükségük, amelyek az AI és az analitika számára mindenütt hozzáférhetővé teszik az adatokat, anélkül hogy felhasználóikat az adatok duplikálására kényszerítenék, vagy technológiai beszállítóikhoz kötnék - mutatott rá a Cloudera New Yorkban, ahol bejelentette, hogy az Iceberg REST Catalog szabványosított interfészként beépíti egységes, hibrid adat- és AI platformjába. Az integráció lehetővé teszi, hogy a harmadik féltől származó analitikai és AI platformok - például a Snowflake, a Databricks, az AWS Athena és az AWS EMR - lekérdező motorjai közvetlenül, másolás vagy mozgatás nélkül hozzáférjenek a Cloudera platformján menedzselt adatokhoz, miközben biztosítja a házirendek következetes végrehajtását és a metaadatok kezelését is minden környezetben, a nyilvános felhőktől kezdve a helyi adatközpontokon át a peremhálózatokig.
Az Apache Iceberg nyílt forráskódú adattábla-formátumhoz REST API alapú hozzáférést adó platformjára a vállalatok jövőbiztos adatstratégiát építhetnek, mondta a Cloudera. Az integráció révén a szervezetek egyrészt olyan irányítási képességekhez jutnak, amelyekkel alkalmazottaiknak széles körű - a biztonsági és a megfelelési követelményeknek egyaránt eleget tevő - hozzáférést adhatnak az adatokhoz. Másrészt a metaadatokhoz is nyílt hozzáférést kapnak, így nem kell különböző katalógusokban kutatniuk, teljes adatvagyonukat gyorsan felfedezhetik, és azonnal megtalálhatják az AI fejlesztésekhez vagy üzleti intelligenciához szükséges, megbízható adatokat, amelyekre következetesen, az igazság egyetlen forrásaként támaszkodhatnak.
A platform friss képességeiben rejlő lehetőségeket elsőként kiaknázó ügyfelei nemcsak az értékteremtés átfutási idejét, hanem a tulajdonlás teljes költségét is csökkenteni tudták, mondta a Cloudera, az adattárolás költségén akár 79 százalékos megtakarítást is elértek.
New Yorkban mutatkozott be a Cloudera Lakehouse Optimizer, a szállító adattóházának legújabb, intelligens szolgáltatása is, amely az Apache Iceberg adattáblák optimalizálását és karbantartását automatizálja. A nyílt megoldás minden Iceberg-kompatibilis motorral együttműködik bármely nyilvános felhőben, kezelőfelületén - amelyen a házirendek egy-egy táblához vagy az egész katalógushoz is beállíthatók - vállalati szintű megfigyelhetőséget (observability) és ellenőrzést biztosít. Az adatmenedzsment manuális feladatait automatizáló és az adattáblákat optimalizáló, intelligens szolgáltatással a vállalatok akár tizenháromszorosan növelhetik a lekérdezések teljesítményét, az adattárolás költségét pedig 36 százalékkal csökkenthetik, mondta saját teszteredményei alapján a Cloudera.
Vállalati AI az európai szuverén felhőben
Az Amazon Web Services partnereként támogatja a hamarosan induló AWS European Sovereign Cloud szolgáltatást, jelentette be októberben a Cloudera konferenciasorozatának londoni állomásán. Az AWS két éve adta hírül, hogy 7,8 milliárd eurós beruházással adatszuverenitást biztosító felhőszolgáltatást fog indítani az európai szervezetek számára, amelynek első régiójához a németországi Brandenburgban épít infrastruktúrát. A szolgáltató idén júniusban ismét megerősítette, hogy európai szuverén felhőjét még 2025 vége előtt elérhetővé teszi.
Világszerte gyorsan növekszik a szuverén felhők iráni kereslet, amelyek piaca az IDC jelentése szerint évente átlagosan 27 százalékkal bővül, és 2027-re eléri a 258 milliárd dollárt. A fokozott érdeklődés mutatja, hogy az adataikra mind nagyobb mértékben támaszkodó szervezetek tisztában vannak vele, azok biztonságáról és a vonatkozó megfelelési követelmények teljesítéséről minden környezetben - nyilvános, magán- és szuverén felhőben, valamint saját adatközpontjukban - gondoskodniuk kell. A szuverén felhőkben a vállalatok meghatározott földrajzi területen belül menedzselhetik adataikat, így még akkor is tájékozottan és magabiztosan hozhatnak stratégiai döntéseket AI munkaterhelések bevezetéséről, ha a legszigorúbban szabályozott iparágakban tevékenykednek.
A Cloudera, hogy mindebben segítse a szervezeteket, az AWS European Sovereign Cloud szolgáltatáshoz kifejlesztett egy robusztus, szuverén adat- és AI platformot, amelyet a legmagasabb szintű felügyelet, irányítás és megfelelés elérését segítő, eddigi legátfogóbb megoldásként jelentett be. A platformmal a Cloudera és az AWS közös ügyfelei minden adatukat - nemcsak az ügyféladatokat, hanem az ügyfelek által létrehozott adatokat és a metadatokat is beleértve - az Európai Unió határian belük tárolhatják, kezelhetik és elemezhetik, így a törvényi megfelelés újabb követelményeit is könnyebben teljesíthetik, gyorsabban vezethetnek be AI alkalmazásokat és ügynököket, és jobban kiaknázhatják a mesterséges intelligencia képességeit.
Szuverén adat- és AI platformja olyan infrastruktúrán fut, amely fizikailag is elkülönül az AWS már meglévő európai felhőrégióitól, és a felhőszolgáltató EU-lakos alkalmazottai üzemeltetik, mondta a Cloudera, felhasználóinak így működési autonómiát biztosít.