Hirdetés
. Hirdetés

Dell Technologies Fórum - Áttörő digitalizáció empátiával

|

A vállalatok versenyképessége az embereken múlik, akik munkahelyükön nem biztos, hogy mindig elég motiváltak vagy energetikusak a digitális átalakuláshoz - mutat rá a Dell Technologies legfrissebb jelentésében. Itt az idő, hogy a szervezetek átgondolt technológiai támogatással, ember és gép kiegyensúlyozott kapcsolatával szabadítsák fel legnagyobb innovációs erejüket.

Hirdetés

Korszerűsíteni kell, a vállalatok köztudottan érzik a modernizálás szükségességét, de a világjárvány idején ez a késztetés sürgetővé vált - mondta Rakoncza Zsolt, a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója nyitó előadásában a budapesti rendezvényen, amelyet a cég két év pandémiás kényszerpihenő után idén novemberben újra személyes részvétel mellett tartott meg. Transzformációjuk maratoni távnak tűnt, a szervezeteknek hirtelen mégis sprintre kellett váltaniuk. A lerövidült időkeretek között ezért stratégiát módosítottak, és a rendkívüli körülmények ellenére messzire jutottak.

A fejlődés felgyorsult tempója azonban megviselte a munkaerőt, és emberi akadályokat állít a további digitális átalakulás elé, amelyek komoly súrlódásokhoz és belefáradáshoz vezetnek, mutatott rá új jelentésében (Breakthrough Report) a Dell Technologies. A tanulmány alapjául szolgáló felmérésben a vállalat 14 országban negyvennél több helyszínén több mint 10 ezer munkavállalót, informatikai és üzleti vezetőt kérdezett a transzformáció emberi vonatkozásairól. Az eredményeket közreadó jelentés ajánlásokat is megfogalmaz arra nézve, hogy a technológián túl az emberekre összpontosítva, a nagyobb hatékonyság mellett nagyobb együttérzésre törekedve a vállalatok miként érjenek el áttörést további digitális átalakulásukban.

Emberi ellentmondások

Az emberek nemcsak segíthetik, hanem hátráltathatják is a transzformációt, tárja elénk a tanulmány. Egyfelől az újító szellem mindannyiunk sajátja, nem csupán a kiválasztottaké. Bár a megkérdezettek elismerik, hogy a technológia a fejlődés kulcsa, a technológia és az emberi leleményesség szerencsés együttállásának tulajdonítanak igazán nagy átformáló erőt.

Tíz válaszadó közül több mint hét mondta, hogy minden problémára létezik technológiai megoldás, csak rá kell találni. A vezetők 85 százaléka szerint ezért az emberek alkotják a vállalatok legértékesebb vagyonelemét. Szerencsés körülmények között ugyanis az emberi munkaerő hajtja előre az üzletet.

Másfelől azonban az alkalmazottak a vállalat vesztét is okozhatják. Munkahelyi emlékeink között kutatva mindannyian fel tudunk idézni olyan időket, amelyekben ember és technológia egymásra találása elmaradt, és ez komoly bonyodalmakhoz vezetett, mutattak rá a tanulmány készítői.

A megkérdezettek több mint fele mondta, hogy munkahelyén nem érez magában mindig kellő motivációt vagy energiát a digitális átalakulás további előmozdításához. A vezetők 41 százaléka pedig arról számolt be, hogy alkalmazottaik kiégéssel vagy mentális egészségi állapotuk romlásával küzdenek, ami munkavégzésükre is kihat.

Hirdetés

Elgondolkodtató az is, hogy a válaszadók 48 százaléka a megszokások emberének vallja magát, aki kedveli a rutint. A felmérés kiértékelésében részt vevő viselkedéskutatók szerint az arány valójában még ennél is magasabb lehet, csak sokan vonakodnak attól, hogy elismerjék, nem idegenkednek az ismétlődő feladatoktól. Sajnálatos módon az emberek így gyakran akaratlanul is visszafogják a fejlődést. A vezetők 64 százaléka úgy ítéli meg, hogy vállalatuknál a digitális transzformációs programok sokszor az alkalmazottak miatt fulladnak kudarcba.

A gyorsabb digitális átalakulás emberi akadályai igen változatosak lehetnek. A megkérdezettek többsége (69 százaléka) például amiatt aggódik, hogy vállalatuknál nem rendelkeznek a transzformációhoz szükséges készségekkel. Közel háromnegyedük (74 százalékuk) szerint csapataik hasznára válna, ha nagyobb érdeklődést mutatnának, lelkesebben tekintenének a jövőbe, szívesebben tanulnának új dolgokat, vagy levonnák a tanulságot saját hibáikból. A válaszadók 53 százaléka tart attól, hogy megfelelő jövőképpel, szaktekintéllyel bíró emberek hiányában vállalatuk kiszorul a digitális világból. Hatvan százalékuk ugyanakkor az alkalmazottak kezdeményezését és újítását bátorító és támogató szervezeti kultúrát hiányolja cégénél - ami a tanulmány szerint jól érzékelteti a helyzet ellentmondásos megítélését, az elmélet és a gyakorlat közötti szakadék mélységét.

Biztató ugyanakkor, hogy egyetlen megkérdezett sem az embert hibáztatja a digitalizációs nehézségek miatt. A felmérés legfőbb üzenete, hogy a vállalatokat az emberek viszik előre, ezért a sokrétű igényeiket szem előtt tartó transzformációs stratégia vezethet sikerre. A tanulmány további fejezeteiben részletesen is bemutatja a transzformációs változásokhoz eltérően viszonyuló emberek négy csoportját, és tanácsokat ad a vállalatoknak eredményesebb támogatásukhoz.

Innováció és egyetemes hasznosság

A Dell Technologies Fórum előadásain és standjain a hazai közönség is megismerhette a legújabb technológiai megoldásokat, amelyekkel a vállalatok jobban segíthetik embereiket a változások kezelésében, és áttörést érhetnek el az üzlet további innovatív átalakításában. A rendezvény programja a Dell Technologies jövőképének négy területét - az embereket, az innovációt, az egyenlő esélyek biztosítását és az egyetemes hasznosságot - jelenítette meg.

- Az emberek vonatkozásában a tehetséggondozásra hívnám fel a vállalatok figyelmét - mondta Rab Gergely, a Dell Technologies tanácsadó szerverszakértője, aki az előadások szünetében adott áttekintést lapunknak. - Itthon a legnagyobb egyetemi központnak számító és a legtöbb technológiai cégnek otthont adó Budapest kétségtelenül a legnagyobb tehetségforrás, de fontos, hogy a szervezetek a környező régiókból is rátermett szakembereket toborozzanak. Minél sokszínűbb szakembergárdával dolgoznak, annál szélesebb lesz a horizontjuk, annál nagyobb lesz innovációs erejük, és termékeikkel, szolgáltatásaikkal jobb megoldást adhatnak az ügyfelek szélesebb körének. A hibrid munkavégzést és távoktatást támogató technológia segítségével a vállalatok az ország távolabbi térségeiből is olyan tehetséges fiatalokat tudnak megnyerni, akikre különben nehezen találnának rá, így felszámolhatják vakfoltjaikat, és teljesebb összetételű csapatokat építhetnek.

Hasonlóan fontos, hogy a vállalatok peremhálózati technológiai képességeiket is fejlesszék. A Gartner előrejelzése szerint 2025-ben az adatok 75 százaléka már edge környezetekben fog előállni, ezért a gyorsabb feldolgozásukhoz és üzleti hasznosításukhoz szükséges kapacitásokat is szükséges közelebb vinni hozzájuk.

- Adatközponti megoldásai mellett a Dell Technologies peremhálózati portfólióját is intenzíven fejleszti - mondta Rab Gergely. - PowerEdge XR4000-es megoldásunkat a hazai vállalatok két változatban, 2 plusz 1, valamint 4 plusz 1 node-os kiépítésben is elérik. A plusz egy node egy VMware alapú nanoszerver, amellyel a vállalatok energia- és költséghatékonyan alakíthatnak ki VMware alapú klasztereket, és azokat széles, -5 és +55 Celsius fok közötti hőmérséklet-tartományban, kimagasló teljesítménnyel és rendelkezésre állással működtethetik.

Hőmérsékletnél és szerverinnovációnál maradva a Dell Technologies szerint adatközponti környezetben egy átlagos kiszolgáló energiaköltsége a kevéssé hatékony hűtés miatt éves szinten elérheti az 1 millió forintot.

- Egyre több múlik azon, hogy a vállalat milyen energiahatékonyságú szervereket telepít adatközponti és peremhálózati környezetében - mondta Rab Gergely. - A költségek megfékezésében segítenek novemberben bejelentett, 16. generációs PowerEdge szervereink, amelyek nemcsak előrendelhetők, hanem az R7625-ös modellt már szállítjuk is hazai ügyfeleinknek. A nagyobb energiahatékonyság mellett az új kiszolgálók biztonsági funkcióit, keretrendszer-védelmét is továbbfejlesztettük. Digitális aláírással tanúsítjuk, hogy a szervereket a megrendelt konfigurációval szállítottuk le, amit az ügyfél egy keretrendszer-ellenőrzés lefuttatásával ellenőrizhet. Az első körben AMD Genoa processzorokkal érkező szervereink például többcélú ARM chipet tartalmazó hálózati kártyával, DPU-val is konfigurálhatók, amelyre további innovatív biztonsági megoldások építhetők.

Januárban a hazai piacra is megérkeznek a Dell Technologies új, 8 processzoros szerverei, amelyek a rendkívül feldolgozásigényes AI és NLP alkalmazásokat is nagyságrendekkel gyorsabban futtatják. A vállalatok így például a felhasználók preferenciáit figyelő és azokhoz illeszkedő termékeket, szolgáltatásokat vagy ajánlórendszereket hozhatnak létre, növelhetik a munka hatékonyságát, egyszerre javíthatják az ügyfelek és az alkalmazottak élményét. A gyártó továbbá fizikai konténerekbe épített, moduláris adatközpontokat is szállít, amelyek az energiahatékony informatikai eszközök, az intelligens energiafelügyelet és a szabadhűtés ötvözésével itthoni tapasztalatok szerint is kimagasló, 1,1 PUE értéket érnek el.

A digitális átalakulásukat felgyorsító, többfelhős (multi-cloud) működéshez egyébként a vállalatoknak nem kell feltétlenül kilépniük adatközponti környezetükből, elég, ha házon belül kialakítják a szolgáltatásokat, a szolgáltatói szemléletet és gyakorlatot, mondta a tanácsadó. A Dell Technologies ügyfelei ehhez például DevOps vagy AIOps modellben, konténerplatformon kapcsolják össze a szoftverek gyors és rugalmas fejlesztését, bevezetését és üzemeltetését, illetve korszerűsítik meglévő, hagyományos alkalmazásaikat.

- A modernizációt Live Optics megoldásunkkal is segítjük, amely az adatközponti környezet felmérésével megmutatja, hogy a vállalatok hagyományos modellben működő vagy virtualizált alkalmazásaik átalakításával és felhőbe vitelével milyen költségek mellett vehetnék igénybe a fejlettebb szolgáltatást - mondta Rab Gergely. - Hazai ügyfeleink nem csupán a külső szolgáltatók Európai Unió területén működő adatközpontjai közül választhatnak, Dell VxRail hiperkonvergens infrastruktúra megoldásunkkal házon belül is kialakíthatják a többfelhős működéshez szükséges, konténerizált környezetet.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.