Hirdetés
. Hirdetés

Eladták a GTS-Datanet tulajdonosát

|

A Group Menatep Limited leányvállalata egy magántőkés konzorciumnak adta el a GTS Central Europe-ot.

Hirdetés

A GTS Central Europe 100 százalékos részvénycsomagját felvásárló konzorcium vezetői, a Columbia Capital és az M/C Venture Partners az Egyesült Államokban bejegyzett cégek. A konzorcium vezető tagja továbbá az Innova Capital, amely egy Közép-Európára fókuszáló magántőkés befektetői csoport. A konzorciumban részt vesz emellett a HarbourVest Partners, az Oak Investment Partners és a Bessemer Venture Partners is - közölte az eladó kizárólagos pénzügyi tanácsadójaként közreműködött KBC Securities kedden. A vételárat a KBC Securities nem kívánta közölni.

A tranzakcióval összefüggésben a GTS CE új vezérigazgatója Adam Sawicki lesz, aki ezt megelőzően a TeliaSonera International Carrier alelnöke, valamint nyugat-európai és észak-amerikai vezetője volt.

A GTS CE alternatív távközlési szolgáltatóként alapvetően az üzleti és a nagykereskedelmi ügyfélszegmensekre összpontosítja tevékenységét. Főleg Csehországban, Lengyelországban Magyarországon, Romániában és Szlovákiában működik. Szolgáltatásaival Ukrajnában, Lettországban, Szlovéniában, Bulgáriában, Horvátországban és Szerbiában is jelen van. Tavaly a GTS CE közel 400 millió eurós árbevételt és 70 millió eurós EBITDA-t (adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) ért el.
  
Átlagnál nagyobb növekedés Magyarországon
A GTS Central Europe magyarországi leányvállalata, a GTS-Datanet Távközlési Kft. 1993 óta van jelen a hazai piacon alternatív távközlési szolgáltatóként. A GTS-Datanet jelenleg az egyetlen alternatív távközlési cég Magyarországon, amely teljes szolgáltatási portfolióval rendelkezik. Ügyfelei között megtalálhatók kormányzati szervek, állami intézmények, pénzügyi, ipari és kereskedelmi vállalatok, valamint - egyre növekvő számban - lakossági előfizetők is. A cég ügyfeleinek száma meghaladja a 60 ezret.

A GTS-Datanet 2007-ben 14,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami 9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és jelentősen meghaladja a vezetékes távközlési piac éves 1-2 százalékos bővülését. Az idén a tervek szerint 10-15 százalékkal nő a cég bevétele. A társaság EBITDA-rátája 2006-ban 20 százalék volt, s az idén is e körül várható. Tavaly az EBITDA elérte a 2,5 milliárd forintot, míg 2006-ban 1,9 milliárd forint volt.

A GTS-Datanet Kft. a napokban jelentette be: 400 millió forint beruházással több mint 200 négyzetméterrel bővítette budaörsi szervertermét, és ezzel megduplázta a dataHome szerverközpont kapacitását; az új létesítmény ezer szerver legmagasabb igényeknek megfelelő kiszolgálására alkalmas.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.