Megjelent az Apple Watch Series 7 - de biztos, hogy ez a legjobb választás?

|

Apróbb átalakításokkal érkezett minden idők leginkább strapabíró Apple okosórája, de okkal maradt a kínálatban az SE és a Series 3 is.

Az okosórák piacát évek óta magabiztosan uralja az Apple, mely évről évre fejleszti az Apple Watch termékvonalat, jelentős újításokkal teszi egyre vonzóbbá, hasznosabbá, sokoldalúbbá a készülékeket. Menetrend szerint érkezett meg az Apple Watch Series 7, ami több tekintetben felülmúlja elődeit, még szívósabb, még okosabb lett, de a gyártó nem vezette ki kínálatából a 2017-ben megjelent Series 3-at, valamint a tavaly debütáló SE-t sem. Elmondjuk, mi a különbség a három változat között, és kinek melyiket érdemes választania akár a közelgő Black Friday során.

Apple Watch Series 3 - akiknek csak kell egy okosóra

Mivel a Series 3 2017-ben debütált, közel sem tud annyit, mint utódai, viszont cserébe olcsón hozzá lehet jutni, és máig érkeznek rá szoftverfrissítések. Csak GPS-es (a másik két változat esetében GPS + Cellular modell is elérhető, okostelefon nélkül csatlakozhatunk velük a mobilhálózatra), 38mm-es vagy 42mm-es változat közül választhatunk. 50m-ig vízálló, így úszáshoz is bátran használhatjuk. Tudja mérni a pulzust, és jelezni, ha túl magas vagy túl alacsony értéket érzékel. Vészhelyzet esetén könnyedén értesíthetjük vészhelyzeti kontaktjainkat. Természetesen az olyan alapvető funkciókra, mint az értesítések megjelenítése, az üzenetküldő alkalmazások és más appok használata, a hívásindítás és -fogadás maradéktalanul képes, ahogy fitneszkiegészítőként is hasznos futáshoz, biciklizéshez, úszáshoz, vagy számos más mozgásformához; segít, hogy könnyedén nyomon követhessük fejlődésünket.

Apple Watch SE - akik nem akarnak mindent tudni az egészségükről

A tavaly megjelent Apple Watch SE tökéletes azok számára, akik nem kíváncsiak véroxigénszintjükre vagy nem szeretnének EKG-t használni. Az óra 40mm-es és 44mm-es változatban elérhető, mindent tud, amit a Series 3, és GPS + Cellular változatban is kínálják. Emellett érzékeli az esést, és ha nem reagálunk megadott időn belül, értesíti a vészhelyzeti kontaktokat, valamint tárcsázhatjuk róla a segélyhívót. Még a legdrágább modell ára sem rúg az egekbe. 

Apple Watch Series 7 - maximalistáknak a legjobb

A legújabb változat azokat célozza, akik életük minden területén szeretnék viselni az okosórát, legyen szó sportolásról, kikapcsolódásról, vagy egyszerűen a hétköznapokról. A 41mm-es és 45mm-es óralappal elérhető készülék esetében elődeihez képest sokkal nagyobb a képernyő hasznos területe, emellett törésálló és IP6X-es porállóságú az üvege, és természetesen vízálló is. Képes véroxigénszintet mérni, van benne EKG, érzékeli az elesést, és támogatja a gyorstöltést, így bár akkumulátora legfeljebb 18 órányi használatot bír (ez az előbbi két modellre is igaz), villámgyorsan adhatunk neki löketet. Nagy a választék tokszínből és -anyagból is, a kínálatban biztosan mindenki megtalálja azt, ami hozzá a leginkább illik.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.