Önmagában az IoT nem elég
A dolgok internete és a mesterséges intelligencia együttes használata sokkal versenyképesebbé teszi a piaci szereplőket, mintha csupán az IoT-re támaszkodnának.
A dolgok internete és a mesterséges intelligencia együttes használata sokkal versenyképesebbé teszi a piaci szereplőket, mintha csupán az IoT-re támaszkodnának.
A kézhigiénia szabályok betartásával akár felére csökkenthető az óvodai és iskolai hiányzások száma, míg az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések akár 70 százalékkal is mérsékelhetők. A virtuális technológia ma már ezen a területen is tud segíteni.
A kínai gyártó saját mobilszolgáltatás-ökoszisztémát épít, amely több funkciót tartalmaz, mint a Google GMS-e.
Hatósági jóváhagyásra vár a Wi-Fi 6E technológia, jelentette be a Wi-Fi Alliance.
Az LG a 2020-as CES-en mutatja be 8K televízióinak kibővített portfólióját. Az immár nyolc készülékből álló paletta korábbi 88 és 75 colos kijelzői mellé most új, 77 és 65 colos modellek is csatlakoznak.
A továbbfejlesztett készülékek négy kamerával, Infinity-O kijelzővel és hosszú üzemidővel érkeznek.
A Mi Mix Alpha kijelzője kívülről bebugyolálja az eszközt.
Idén az Apple számos fejlesztése beérik.
Január végén, február elején debütálnak Európában a Galaxy A sorozat új darabjai.
Már most 54,62 százaléknál tart, és növekedése 2020-ban folytatódni fog.
2019-ben a Samsungé volt az 5G eladások több, mint fele, de az igazi verseny idén indul.
A Chrome böngésző Egyszerűsített módja gyorsabban tölti be a Google által tömörített weboldalakat.
A Samsung az új Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite okostelefonokkal teszi szélesebb körben elérhetővé Galaxy innovációit, olvashatjuk a kiadott közleményben. A Galaxy Lite modellek olyan prémium megoldásokkal érkeznek, mint a legújabb kameratechnológia, a Note egyedi S Penje, a lenyűgöző kijelzők és a hosszan tartó akkumulátorok.
A digitális biztonság területén számos jelentős változás ment végbe 2019-ben, amelyet a Sophos 2020 Threat Report is részletez.
Egyszerűen navigálhatunk a megnyitott weboldalak között, és zárhatjuk be azokat.
A legfeljebb 20 MB/s-os sebességű adatátvitel Wi-Fi-kapcsolaton keresztül történik.
Érdemes tudatosan tervezni az egész évre.
Megállapodott a DIGI és az AMC Networks International - Central and Northern Europe a műsorszolgáltató kilenc csatornájának terjesztéséről.
Sok alkalmazás fut akkor is, amikor éppen nem használjuk őket.
A kínai gyártók jóval alacsonyabb profitrátával dolgoznak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.