Hirdetés
. Hirdetés

HP 2133 Mini-Note PC

|

Nyárra ígérték az első Eee PC vetélytársakat, és már hozzánk is érkeznek a "második fecskék". Megvizsgáltuk a HP netbook-értelmezését.

Hirdetés

Az Intel netbooknak keresztelte el az ultrahordozható, de mégis megfizethető kategóriát, amelynek az első fecskéje az ASUS Eee volt. A tajvani cég kitaposta az ösvényt, a konkurencia pedig - még az olyan öreg rókák is, mint a Hewlett-Packard - követi őket, figyelembe véve a döbbenetes eladási számokat. Jó másfél hónappal ezelőtt a HP Magyarországnál még úgy nyilatkoztak, hogy nem fogják itthon forgalmazni az apróságot, de valószínűleg a HP azóta "látá, hogy a netbook jó" - mi pedig örülünk, ha egy cég úgy dönt, hogy mégis behoz egy slágergyanús terméket a piacra.

Ruha teszi
Haladjunk kívülről befelé a Mini-Note ízekre cincálásában! A HP olyan fémházba bújtatta a gépet, amelytől a legkényesebb ítészek is elismerőleg csettintenek: ilyen eloxált fémházba nagyságrendekkel drágább gépeket szokás öltöztetni. Ruházatból tehát ötös. A gép billentyűi meglepően nagyok. A lenyomható felület tulajdonképpen nagyobb rajtuk, mint egy hétköznapi asztali gép klaviatúráján. Ennek ára, hogy a gombokat elválasztó rés egészen minimális, ami egyeseket rettenetesen zavart, mások viszont kifogástalannak találták. A tapipaddal azonban egységesen elégedetlenek voltunk, mivel túlságosan kicsi. Ha mi terveztük volna a Mini-Note-ot, egészen biztos, hogy a hol touch point-nak, hol másnak nevezett mutatóeszközt építjük rá. Az viszont erény, hogy a tapipadot a fölé épített gombbal egyszerűen ki lehet iktatni, ha zavarja a gépelést.

hp2133mini-notepc_02.jpg
Egészen valószínűtlenül nagy és kényelmes billentyűzet az apró házban. A tapipad azonban parányi

A kijelző maximális felbontása 1280×768 képpont, mérete pedig 8,9 hüvelyk, így anélkül böngészhetünk a weben, hogy az oldalakat vízszintesen kellene görgetni. A kép tűéles, a minősége kitűnő, de volt, aki arra panaszkodott, hogy neki az ilyen kijelző egyszerűen már pici. Abban viszont egyetértettünk, hogy a kijelző előtt lévő, amúgy a gép teljes felső szeletét letakaró plexi túlságosan is tükröződik, ami nagyon zavaró.

A képernyő két szélén trónolnak a hangszórók, felette pedig a VGA felbontású webkamera. A gépen körben analóg VGA kivezetést, két 2.0-s USB kaput, a gigabites Ethernet vezérlő csatlakozóját, mikrofon- és fejhallgató-csatlakozókat, SD-kártyaolvasót és Express Card aljzatot lelünk. Utóbbiak révén máris lényegesen jobban bővíthető a gép, mint az Eee, ami az izgalmasabb felhasználási területeken - valaki azt mondta, hogy GPS? - ad neki potenciált.

A Mini-Note szíve az 1,2 gigahertzes, ultraalacsony feszültségű VIA C7-M processzor. Egyfelől örvendetes, hogy végre létezik olyan mininotesz, amely nem Intel-alapú. Másfelől tudvalevő, hogy a VIA processzorai nem éppen a hajat lobogtató teljesítményükről híresek. Az ASUS Eee 900 megahertzes Intel processzorával éppenséggel felveszi a versenyt, és azokra a feladatokra, amelyekre a netbookokat szánják, meg is felel a VIA CPU - de ennél többre semmiképpen sem. Érdekes módon zökkenőmentesen játszik DivX-et, XviD-et 25-50 százalék körüli CPU-terheltség mellett, de valamiért a Flash-videók lejátszása azonnal 100 százalékra terheli a processzort.

hp2133mini-notepc_01.jpg
HP 2133 Mini-Note. Ennyire igényes fémházba lényegesen drágább gépeket szokás építeni

A gép hűtése is érdekes. A VIA processzorokra az a jellemző, hogy kevéssé melegednek, ezzel szemben a Mini-Note elég forró levegőt fúj, még arra is képes, hogy a gépházát átfűtse, ami legalábbis meglepő.

Hiába van benne 2 gigabájtos, 667 megahertzes DDR2 memória, a Windows Vista csak kínlódik ezen a konfiguráción, és nem értjük, hogy a HP miért döntött mellette. Szerencsére a Vista Business jogot ad az XP downgrade-re, úgyhogy azonnal éltünk is a lehetőséggel. Ezzel a gép már sokkal virgoncabb, nem véletlen, hogy pont a netbookok miatt tartják életben az XP-t.

A VIA Chrome 9 integrált grafikus vezérlő akár 256 megabájtot is képes leválasztani magának a rendszermemóriából. Ez az IGP messze túlmutat egy netbook támasztotta szükségleteken, de változatlanul igaz, hogy nem játékra való. A gépben természetesen nincs optikai meghajtó; adattárolásra a hagyományos, mechanikus merevlemez szolgál, nevesítve egy 120 gigabájtos, 2,5 hüvelykes Toshiba SATA egység.

A kommunikációval bizonyosan nem lesz gondunk, hiszen Wi-Fi "A" és "G" szabványú, valamint Bluetooth 2.0-s vezeték nélküli csatolót is találunk a gépben.

A tesztgép a nagyobbik, hatcellás, 55 wattórás akkuval érkezett, és ezzel négy óra üzemidőt produkált.

Kéne, vagy sem?
Nagyon örülünk annak, hogy végre hozzánk is kezdenek beszivárogni a netbookok. Első körben a legfontosabb, hogy csak akkor vegyünk ilyen gépet, ha arra akarjuk használni, amire szánták - épülhet bármilyen processzorra, futtathat akármilyen operációs rendszert, ám ha a klasszikus feladatoknál többre vágyunk, nem leszünk elégedettek.

Az felettébb örvendetes, hogy ébredezik a konkurencia, és máris elkezdődött a gyártók közti harc, a HP pedig igyekszik túllicitálni az ASUS-t. A HP egyértelműen többet kínál a 2133 Mini-Note-tal, mint az ASUS az Eee-vel, igaz, többet is kér érte. Ha a két gép közül kéne választanunk, akkor egyértelműen a HP mellett tennénk le a voksunkat, különösen úgy, hogy ez a gép több konfigurációban is választható, és a legolcsóbb 119 900 forinttól indul.

Ennek ellenére - tudván, hogy az ajtóban toporog az Acer, az MSI, és talán mások is - nem kapkodnánk el a vásárlást.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.