Hirdetés
. Hirdetés

Ég veled, Macworld Expo!

|

Rossz hír az Apple-kedvelőknek: a cég kivonul a Macworld Expóról, és az utolsó nyitóbeszédet sem Steve Jobs tartja. Újra feltűntek a cég első emberének egészségéről szóló pletykák.

Hirdetés

Tegnap az Apple bejelentette, hogy a 2009 januári lesz az utolsó Macworld Expo, amelyen a cég részt vesz. A a nyitóbeszédet sem az Apple elnök-vezérigazgatója, Steve Jobs tartja majd, hanem az Apple termékmarketingért felelős alelnöke, Phil Schiller. A cég a weboldalán olvasható közleményben úgy fogalmaz, hogy az Apple több embert ér el többféle módon, mint korábban bármikor, így ebben - mint annyi más cégnél - a szakmai vásárok már nem játszanak jelentős szerepet. Az Apple üzleteit több mint 3,5 millió látogató keresi fel hetente, és az Apple.com oldallal a cég több mint százmillió vásárlót ér el világszerte.

Bizonyos szempontból ez nem meglepetés, az Apple számos kiállításról és vásárról vonult ki az évek során. Persze volt olyan időszak is, amikor évente két Macworld Expót tartottak - egyet a keleti parton, New Yorkban, egyet pedig a nyugati parton, San Franciscóban. Idővel csak az utóbbi maradt meg, és ez lett az Apple évenyitó eseménye, melyet hagyományosan a cég emblematikus vezetője, Steve Jobs indított beszédével. Azt, hogy az Apple lezárja a Macworld Expók sorozatát, még jelentőségteljesebbé teszi az a tény, hogy az utolsó alkalomról Jobs távol marad. Az Apple-kedvelők szemében ez olyan horderejű dolog, mintha nem a pápa mondaná az Urbi et Orbi áldást karácsonykor. A cég nem adott magyarázatot a személycserére, ami csak olaj volt a tavalyi Macworld Expo óta keringő, Jobs egészségének megromlását taglaló pletykák tüzére.

Az Apple ettől függetlenül továbbra is tart majd különféle eseményeket. A cég az Egyesült Államokban már idén is a megszokottnál több médiaeseményt rendezett - sajnos idehaza ennek pont az ellenkezőjéről tudunk beszámolni -, illetve változatlanul megrendezik a WWDC-t (Worldwide Developers Conference) is.

Bár az Apple-felhasználók számára eddig csak technikai jellegű kérdés volt, de a "Macworld Conference and Expót" nem az Apple rendezte, hanem amerikai anyacégünk, az IDG. A többek között a Macworldöt is kiadó vállalat már 25 éve jegyzi az eseményt. Paul Kent alelnök, az eseményt rendező IDG World Expo vezérigazgatójának nyilatkozata azonban azt ígéri, hogy az esemény nem zárja be a kapuit azzal, hogy az Apple nem kíván többé megjelenni rajta.

"A Macworld Conference & Expo 25 éve prosperál, köszönhetően a Mac közösségbe tartozó tízezrek támogatásának, akik a Macworld segítségével nagyszerű termékeket ismerhetnek meg, részt vehetnek a professzionális fejlesztői tréningeken, és ápolhatják személyes és üzleti kapcsolataikat is. Elkötelezettnek érezzük magunkat, hogy 2010. január 4. és 8. között is az ő érdekeiket szolgáljuk a Moscone Centerben" - fogalmaznak a szervezők.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.